A Balaton hullámai megsemmisítették a vasútvonalat.
165 éve indult el a déli vasút, amely meghatározó szerepet játszott a Balaton történetében. A déli vasút építésének terve már 1855-ben megszületett, és azóta is a tóparti közlekedés alapja.
1861. március 23-án nagy esemény történt a Balaton vidékén: a déli vasút megtette próbaútját Nagykanizsa és Pest-Buda között. A próbautat követően 1861. április 1-jén indult el a rendszeres vasúti járat, amely azóta is meghatározója a dél-balatoni közlekedésnek.
Déli vasút: a Balaton közlekedésének alapköve 165 éve A Déli vasút megépítése óta eltelt másfél évszázad során a Balaton régió közlekedésének meghatározó elemévé vált. Ez a vasútvonal nem csupán a tó körüli települések elérhetőségét forradalmasította, hanem a nyaralási kultúrára is jelentős hatással volt. Azóta a Balaton a pihenni vágyók kedvelt célpontjává nőtte ki magát, köszönhetően annak, hogy a Déli vasút lehetővé tette a gyors és kényelmes utazást a fővárosból és más városokból. A vasútvonal története során nemcsak a helyi közlekedést alakította át, hanem hozzájárult a régió gazdasági fejlődéséhez és a turizmus fellendüléséhez is. A Balaton ma már nem csupán egy gyönyörű vízfelület, hanem a magyar kultúra, vendégszeretet és szabadidő eltöltésének szimbóluma is, mindez a Déli vasút születésének köszönhetően.
A vasútépítés előkészületei azonban egészen 1855-ig visszanyúltak, amikor is megszületett a vaspálya elkészítésének terve. A nyomvonal kiépítését a Császári és Királyi Déli Államvasút irányította, 1859 februárjától. Először a Balaton parti szakasz munkálatait kezdték meg, majd a budai, fehérvári és nagykanizsai indóházak épültek fel. A budai alagút sziklarepesztése igen nagy munkálatnak bizonyult, de a nehézségekkel is megküzdve, 1861. április 1-jétől már rendszeres vonatjárat indult. Amivel azonban nem számoltak, még a képzett tervezők sem, az a Balaton víztömegének pusztító ereje. 1862 tavaszán bekövetkezett az első nagyobb probléma: a jégzajlás és a hullámverések, a Balaton vízszintjének emelkedése tönkretette a töltést, ezért sürgősen megoldást kellett keresni. Hamarosan megkezdődött a hatékony vízszintszabályozás és a Sió fazsilip felállításának tervezése. Mindennek eredményeként közel 1 méter nagyságú lecsapolás történt meg a Balatonszabályozó Társulat hatékony koordinálásával. Így 1863-ban már Siófok is kaphatott vasútállomást, addig csak Szántódon, Bogláron és Szentgyörgyön működtek indóházak. A túlpartra a Kisfaludy gőzös szállította az utasokat az 1864-ben megépített siófoki mólóról. A Déli Vasúttársaság egyébként már 1862 nyarának végétől ún. balatoni különvonatokat indított Budáról, hajnali 5-kor. A szerelvény 8.45-kor érkezett meg Szántódra, ahonnan az utasok 10 órakor Füredre érkeztek meg. Ezt a szántódi megállót váltotta fel 1863-tól a siófoki állomáshely. A korszakban kéjutazásoknak is nevezték ezeket a tavi vonatozásokat.
A déli vaspálya szolgáltatásait a látogatók egyre nagyobb számban kezdték igénybe venni a tóhoz érkezve, noha a 19. század végéig még számos fennakadásról érkeztek beszámolók. 1879-ben az árvíz sújtotta Balaton a fonyódi hegy alatti töltést rongálta meg. Ilyen esetekben a töltés helyreállítása napokig eltartott, és a síneket tartó talpak végei a vízben lebegett. A korabeli tudósítások így fogalmaztak: "...a víz a töltések mentén még magasabbra emelkedett, az északi szél és a viharos hullámok úgy hajigálták a köveket, mintha csak könnyű tűzkővel játszottak volna. A töltést teljesen összedöntötték, a síneket támogató talpak a víz felszínén sodródtak, és napokig küzdöttek a töltés helyreállításával; homokkal megtöltött ezernyi zsák és vasúti sínek támaszkodtak a partra, hogy megfékezzék az éjszakai hullámok erejét, ha vihar közeledett. Egy ideig gyalogosan kellett átkelni a 300-400 öl hosszú romok felett, de már 18-19-én a vonatok lassan újra közlekedhettek a vonalon." A későbbi vízszintszabályozási és mederkarbantartási munkálatok révén ezek a problémák fokozatosan mérséklődtek.
