A Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban akadtak olyanok, akik nem tudtak uralkodni magukon - a megye területén heten ünnepelnek rács mögött.


A múlt héten Nagyszombat megyében két nap leforgása alatt hét embert vettek őrizetbe, és eljárást indítottak ellenük a rendőrség. A gyanúsítottak az ünnepeket rács mögött kénytelenek eltölteni - tájékoztatta a közvéleményt a rendőrség a Facebook-oldalán.

A Galántai járásban egy 33 éves férfi került őrizetbe, miután balesetet okozott, miközben megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfit korábban már eltiltották a járművezetéstől. Ezen felül nem volt hajlandó részt venni drogteszten, így bírósági végrehajtás akadályozásának bűntette mellett tudatmódosító szer hatása alatti veszélyeztetés vádjával is szembesült. Ugyanebben a járásban egy 48 éves férfi is gyanúba keveredett, akit kapcsolati erőszak miatt vettek nyilvántartásba, miután szóban és fizikailag bántalmazta egy hozzátartozóját.

A Dunaszerdahelyi járásban egy 36 éves férfit magánlaksértés gyanújával állítottak elő, miután jogosulatlanul lépett be egy másik személy ingatlanára. Emellett egy 54 éves férfi is hasonló vádakkal néz szembe, őt magánlaksértés mellett veszélyes fenyegetőzés miatt is gyanúsítják a járás területén.

A Pöstyéni járásban két férfi került a rendőrség látókörébe: az egyikük, egy 29 esztendős, fegyverrel fenyegetett meg egy másik vendéget egy helyi étteremben. Az elkövetőt veszélyes fenyegetőzés és garázdaság vádjával gyanúsítják. Ezen kívül egy 28 éves férfi ellen lopás bűntette miatt indult eljárás. A Senicai járásban pedig egy 40 éves férfi került rács mögé, aki tiltott fegyverkezés és fegyverkereskedelem miatt felel a hatóságok előtt.

Related posts