A magyar gasztronómiai mester, aki már a nemzetközi filmes világot is elkápráztatta.
Hegedűs Zoé séf, a fooddizájn mestere, már nem csupán a gasztronómiai világban ismert figura. Az elmúlt évek során ételkreációi számos filmben és reklámban megjelentek, sőt, világsztárokkal együttműködve nemzetközi produkciókban is feltűntek. Művészete a képi és ízélmények fúzióját hozza el a vászonra, így a gasztronómia és a film művészetének határvonalát egyre inkább elmosva.
Eddigi pályafutása során olyan neves világsztárokkal dolgozott együtt, mint Willem Dafoe, Emma Stone, Mark Ruffalo, Florence Pugh, Mel Gibson és Timothée Chalamet. Aktívan részt vett olyan nagy sikerű produkciók alkotói folyamatában, mint a Dűne, a Fehér éjszakák és a Szegény párák. Különlegessége abban rejlik, hogy az egyes jelenetekben megjelenő ételkreációk megalkotásáért felel, amelyek gyakran csupán a külsejükben idézik meg a valódi ételeket. Például Emma Stone számára, aki vegán étrendet követ, a Szegény párák forgatásán osztriga kinézetű, de növényi alapú ételt kellett készítenie, hogy a színésznő biztonságosan élvezhesse azt a vásznon.
Az ételek, az evés iránti szeretetét, a gasztronómia iránti érdeklődését nagyrészt a nagymamájának köszönheti. Gyerekkorában sokat sütöttek-főztek együtt. "A nagymamámmal közös főzések és evések nagy hatással voltak rám. A gimnázium alatt egy egészségügyi probléma miatt kezdtem el tudatosabban étkezni, paleodiétázni, ez az életmód fel hívta a figyelmemet arra, hogy mennyire fontos, mit viszünk be a testünkbe, és az milyen hatással van az egészségünkre.
Az vagy, amit megeszel - szeretem ezt a kifejezést.
Zoé számára világossá vált, hogy mélyebb tudásra törekszik, és szívből szeretné felfedezni a séfek világát. "Az egyetemi éveim során egyre inkább tudatosodott bennem, hogy mennyire elengedhetetlen a kiegyensúlyozott táplálkozás, és hogy az étel, valamint a gasztronómia milyen jelentős hatással bír az életünkre" - osztja meg gondolatait.
Tanulmányait a spanyolországi San Sebastiánban lévő Basque Culinary Center egyetemen folytatta. Itt nemcsak az elméleti tudását mélyítette el, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szerzett, miután elhelyezkedett egy helyi étteremben. A helyszínen eltöltött évek során olyan szilárd szakmai alapokra tett szert, amelyekre mindig számíthatott. Mestere, Patxi, az étterem tulajdonosa, rendkívül támogató volt, és sokat tett érte a fejlődésében. Az egyetem keretein belül évente más-más étteremben végzett gyakorlatot, majd tanulmányai negyedik évében New Yorkba utazott, ahol diplomamunkáját készítette el. Az iskola elvégzése után visszatért Magyarországra, és ekkor bukkant rá egy izgalmas álláshirdetésre.
Tenner Beni, a Konyhakör megálmodója iránti szenvedélye a gasztronómia terén azonnal megérintett. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy azonos hullámhosszon vagyunk, és számos közös kulináris élményt éltünk át együtt. Zoé pedig, aki mindig is nyugtalan lélek volt, folyamatosan új kihívásokra vágyik, ezért felfedezte a milánói ételdizájn mesterképzést, amely új inspirációval látta el őt.
Zoé mindig az ehető alapanyagok világában mozog, és minden forgatási körülményt figyelembe véve arra törekszik, hogy a lehető legjobbat hozza ki az ételekből. Különös figyelmet fordít a színészek igényeire, így nem meglepő, hogy a forgatási szünetekben többen is megkeresik, hogy megkóstolják az általa készített finomságokat. Minden új projekthez ugyanolyan szenvedéllyel, kreativitással és profizmussal áll neki. "Igazán büszke vagyok arra, hogy részt vehettem a Fehér éjszakák című film munkálataiban. Ez volt az első komolyabb kihívásom, ahol az ételek különösen fontos szerepet játszottak az alkotás során."
Hasonló büszkeséggel töltenek el a Dűnében, a Szegény párák filmekben nyújtott kreációm, nagyon várom, hogy megjelenjen Johnny Depp legújabb filmje, a Modi is, amiben szintén dolgoztam. A filmek mellett nagyon szeretek vacsorákat szervezni, étel installációkat tervezni. Mostanában rendkívül közel áll hozzám az ételszobrászat műfaja. Nemrég Csató József festő könyvbemutatójára készítettem egy ehető installációt."
A filmforgatás folyamata rendkívül összetett és időigényes feladat. A szervezést általában Zoé vállalja magára, aki büszkén beszél csapatáról, amely szakácsokból, cukrászokból és képzőművészekből áll, és amely a projekt igényei szerint folyamatosan változik. "Amint megkapom a forgatókönyvet és a jelenetek részletes leírását, nekilátok a kutatásnak. Alaposan utánajárok a kor szellemiségének, a téma mélységeinek. Az internet mellett régi szakácskönyvekben is kutatok, és ha tehetem, múzeumokat is felkeresek, hogy még gazdagabb háttérinformációval lássam el a munkámat. Jelenleg például az 1800-as évek világát fedezem fel."