A vetésidő jelentős hatással van a napraforgó betegségeinek kialakulására és terjedésére. A megfelelő időszakban elvégzett vetés nemcsak a növény fejlődését segíti elő, hanem csökkenti a kórokozók megjelenésének kockázatát is. A korai vagy késői vetés ese

A napraforgó optimálisnak tartott vetésideje akkor jön el, amikor a talaj hőmérséklete 5 cm-es mélységben eléri a 10 ℃ hőmérsékletet. Ez sok év átlagában április 2. dekádjában szokott bekövetkezni.

Felmerül a kérdés: hogyan határozza meg a vetés időpontja a növényi betegségek kialakulását, legyen szó korai vagy késői vetésről? Most hagyjuk figyelmen kívül a váratlan eseményeket, mint például a túlzott csapadék miatti talajra való kijutás lehetetlenségét, vagy éppen ellenkezőleg, amikor a várható kiadós eső miatt sürgősen kell vetnünk, hogy elkerüljük a szárazságot. Emellett figyelembe kell venni a különböző technikai nehézségeket vagy egyéb tényezőket is, amelyek a tervezett vetési időponttól való eltérést kényszerítik ki.

A kérdés lényege, hogy vajon a korai vetés milyen betegségek kialakulását segíti elő, vagy éppen ellenkezőleg, a késői vetés milyen problémákat generálhat? Nyilvánvaló, hogy ha a vetést 2-3 héttel az optimális időpont után végezzük, az jelentősen eltolja a betakarítás időpontját. Ez a késlekedés pedig növeli a tányérrothadások előfordulását és súlyosságát.

Elsősorban a fehérpenészes szártő- és tányérrothadásra (Sclerotinia sclerotiorum) kell fókuszálnunk, ám a 2024-es év során a megszokottaktól eltérően, gyakrabban bukkantunk a rizopuszos tányérrothadásra (Rhizopus spp.) is.

Itt érdemes megemlítenünk a napraforgó szürkepenészes tányérrothadását (Botrytis cinerea), amely az utóbbi 6-8 évben nem tapasztalható a napraforgó kultúrákban. Ez a betegség egykor, az 1960-as és 1970-es években, a napraforgó legfőbb kórokozójaként volt jelen, jelentős károkat okozva a termelőknek.

Ez a jelenség azért is meglepő, mert szemben a napraforgóval, a szőlőn, bogyósgyümölcsűeken és számos további gazdanövényen a szokásos mértékben azóta is megjelent a szürkepenész. Úgy tűnik, valamilyen okból a kórokozó elvesztette a napraforgó iránt korábban meglévő nagymérvű patogenitását.

Ezek után nézzük meg, mi történik, ha a napraforgót az optimálisnál korábban (2-3 héttel előbb) vetjük. Ez esetben azt fogjuk tapasztalni, hogy a túl korai vetésekben nagymértékben megnőhet a szárfoltosságot okozók fertőzése.

Ide soroljuk az alternáriás levél- és szárfoltosság (Alternariaster helenthi, Alternaria helianthinficiens), a fómás szárfoltosság (Phoma macdonaldii) és a Magyarországról lassan egy évtizede eltűnt diaportés szárfoltosság (Diaporthe helianthi) betegségeket.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a diaportés szárfoltosság jó ideje nincs jelen a napraforgóinkban. Ennek ellenére az elmúlt években hol az alternáriás szárfoltosságot, hol a hamuszürke szárkorhadást vélik diaporténak.

Miért baj ez? Azért, mert ezzel súlyosan torzítják a betegségekről kialakult tudatunkat, eltereli figyelmünket a tényleges kórtani problémákról. De miért ez a nagyfokú hajlam e tévedésre? Az ok az, hogy ez a betegség az 1980-as évek elején robbanásszerűen jelent meg és 20 éven keresztül súlyos károkat okozott.

A járvány csúcsán, 1997-ben, a kár mértéke valóban drámai volt, hiszen a termés felét elpusztította. Az országos átlag ekkor csupán 1,12 t/ha-ra csökkent. Ezt követően nehezen elképzelhető, hogy 2000-től kezdődően a betegség jelentősen visszaszorult, és 2011 óta már az észlelési szinten sem találkozhatunk igazolt esetekkel.

Térjünk vissza az eredeti témához: miért vannak a túl korai vetések nagyobb veszélyben a szárfoltosságokkal szemben? Először is érdemes megvizsgálni, mi rejlik a szárfoltosságokat okozó kórokozók közös vonásai mögött. Az első és legfontosabb tényező, hogy ezek a kórokozók nem közvetlenül a szárat támadják meg, hanem először a leveleken ütnek tanyát. A levelek fertőzése után a kórokozó micéliuma a levélnyélen keresztül hatol be a szárba.

Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy a magasabb rendű növények testének minden egyes része különböző életkorú. A legalján található levél a legidősebb, és ahogy felfelé haladunk, úgy találkozunk egyre fiatalabb levelekkel, míg a legfelső levél a legfiatalabb. Ez az élmény mindannyiunk számára ismerős és természetes.

Ez különösen fontos, mivel ezek a kórokozók nektrotrófok, amelyek az öregedő szöveteket célozzák meg. Ahogy a levél öregszik, úgy egyre könnyebbé válik a fertőzések kialakulása rajta. Ezzel szemben a biotrófok, mint például a peronoszpórák vagy a lisztharmatok, éppen ellenkező hatással bírnak: a fiatal levelek a legsebezhetőbbek. Ezért megfigyelhető egy testtájspecifikus rezisztencia, amely a növények különböző fejlődési szakaszaiban eltérő reakciókat eredményez a kórokozók támadásaira.

Dr. Békési Pál, a neves egyetemi tanár, akinek szakmai tudása és elhivatottsága példaértékű, a tudományos közéletben kiemelkedő szerepet játszik.