"Az állam és a páciensek szempontjából is előnyös, ha a magánszolgáltatók aktívan részt vesznek az egészségügyi ellátórendszer működésében."


Csernavölgyi István, a Budai Egészségközpont Zrt. vezetője hangsúlyozza, hogy ha az állam olyan kórházfejlesztéseket támogat, mint amilyenek a mi intézményünkben zajlanak, akkor ezzel valójában az adófizetők pénzét takarítja meg. Az állami támogatás révén a magánszolgáltatók is szélesebb körű népegészségügyi feladatokat vállalhatnak magukra.

Többször nyilatkozott úgy, hogy klasszikus kórházat építenek. Mit jelent ez pontosan, és mekkora volumenre kell gondolnunk?

Komplex kórházi ökoszisztémát építünk, amely a sürgősségi kaputól az aktív járó- és fekvőbeteg-ellátáson és az intenzív osztályon át a rehabilitációig terjedő ívet jelenti. Az eddigi 7 műtő helyett 17 lesz, a 150 ágyat pedig 250-re bővítjük, és 20 ágyas intenzív osztály szolgálja majd a betegbiztonságot.

Mi motiválta őket ehhez a döntéshez? Hiszen a mozgásszervi központ fejlődése talán sokkal kifizetődőbb lett volna számukra.

Nem szeretnék túlzó kifejezéseket használni, de a küldetésünk egyik alapvető eleme, hogy példát mutassunk a népegészségügyi kihívások kezelésében. Célunk, hogy bizonyítsuk: a magánegészségügy is lehet széleskörű és progresszív. Miközben a gazdasági hatékonyság és a fenntarthatóság kulcsfontosságúak, a betegbiztonság soha nem lehet kompromisszum tárgya. A sürgősségi és intenzív osztályok üzemeltetése megköveteli, hogy a legváratlanabb helyzetekre is fel legyünk készülve, még ha ez költséges is. Például a térd- és csípőműtétek esetében klasszikus kórházi háttér mellett tudjuk a legnagyobb biztonsággal végezni ezeket az eljárásokat. A jövőben kardiovaszkuláris központot hozunk létre, és felkészültek leszünk a sebészeti és onkológiai kihívásokra is.

A magán- és az állami finanszírozású egészségügyi ellátás eddig is világosan elkülönült egymástól. Hogyan fog ez alakulni az új kórház esetében?

Amint átléped az ajtót, azonnal különböző irányokba ágaznak a betegutak. A térbeli elrendezés és az alkalmazottak is teljes mértékben elkülönítik egymástól a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott szolgáltatásokat és a magánellátást.

Related posts