"Az egész testem ára mindössze öt dollár az Onlyfans-en, ami még egy gyorséttermi menü áránál is kevesebb."


Az erotikus tartalmat szolgáltató közösségi oldal azzal az ígérettel csábított magához csaknem 240 millió felhasználót, hogy egy biztonságos közösségépítő környezetet - és nem utolsó sorban megélhetést - kínál. A csillogó felszín mögött azonban ez az ígéret sokszor semmit sem ér.

A Reuters egy ötrészes oknyomozó riportja mélyrehatóan feltárja az OnlyFans sötét és aggasztó oldalait, ahol a nők kizsákmányolása, gyermekkel való visszaélés és drága átverések virágzik a felnőtt tartalmakra szakosodott platformon. A 2016 óta működő oldal már csaknem 240 millió felhasználót vonzott, a tartalmat szolgáltatók között pedig megtalálhatók neves celebek, pornósztárok, feltörekvő influenszerek, valamint olyan családanyák is, akik anyagi nehézségekkel küzdenek. Az itt keresett pénz azonban gyakran súlyos árat követel.

Az OnlyFans büszkén hirdeti magát mint "a világ legbiztonságosabb közösségi médiaplatformja", azonban a Reuters által végzett alapos nyomozás feltárta, hogy 2019 januárja óta 128 esetet dokumentáltak, ahol férfiak és nők jelezték az amerikai hatóságoknak, hogy az OnlyFans profiljukon az engedélyük nélkül osztottak meg róluk készült szexuális tartalmakat. Ezen anyagok gyakran nyereségvágyból kerültek értékesítésre, ami komoly aggodalmakat vet fel a platform biztonsági intézkedéseivel kapcsolatban.

Az OnlyFans platform az "önmegvalósítás" ígéretével vonzza a felhasználóit, ám sokan olyan helyzetben találják magukat, amikor nem adtak beleegyezést ahhoz, hogy a tartalmaikat megosszanak. A Reuters egy különösen sokkoló történetet tár elénk, amely bemutatja ennek a jelenségnek a sötét oldalát. Sammy, egy fiatal nő, aki a saját megerőszakolásának felvételét fedezte fel az OnlyFans-en, megosztotta fájdalmát: "Egy egész vállalat profitált a traumámból" - mondta, utalva arra, hogy a közösségi oldal nemcsak a magánéletébe avatkozott bele, hanem pénzt is keresett a szenvedésén. Sammy az elkövetőket és az OnlyFans-t is jogi útra terelte, de egyre több olyan ügy bontakozik ki, amelyben a közösségi platformokat azzal vádolják, hogy szexuális tartalmakkal való visszaélésekből nyernek hasznot.

Az OnlyFans vezérigazgatója, Keily Blair azt mondta, hogy a tartalmak "100 százalékát" moderátorok ellenőrzik, akiket mesterséges intelligencia segít. A Reuters által dokumentált esetek, köztük a Sammy állítólagos megerőszakolásáról készült videó, azonban jelentős hiányosságokra utalnak ebben a rendszerben. "Az áldozat egyértelműen nemet mond" a videón - hívta fel a figyelmet Todd Falzone, Sammy ügyvédje. - Tehát ha valóban moderálták volna a videót, akkor ezt látták és hallották volna".

Kezünkben a lehetőség - és a fegyver

A technológia kétségtelenül mély hatást gyakorol a mai kapcsolatok dinamikájára és a pornográf iparra is. Manapság gyakorlatilag bárki képes felnőtt tartalmat előállítani és megosztani, amennyiben rendelkezik egy okostelefonnal és internetkapcsolattal. Az intim pillanatok videóra rögzítése szinte már a kapcsolatok természetes részévé vált, de felvetődik a kérdés: mi történik, ha ezek a felvételek a kapcsolat keretein kívül kerülnek felhasználásra? Ráadásul nem is beszéltünk még azokról az esetről, amikor az egyik fél tudta nélkül készülnek ezek a felvételek. A Reutersnek nyilatkozó áldozatok történetei alapján egyértelmű, hogy sokan hiába próbálnak érvényt szerezni az igazuknak, hiszen az igazságszolgáltatás gyakran tehetetlen a beleegyezés nélküli pornográf tartalmak terjesztőivel szemben.

A másik oldalon ott a sokk, amikor az emberek meztelenül találják magukat egy közösségi platformon, megalázó módon, mint valamilyen haszonszerzésre szánt tárgy. Ahogy az egyik áldozat megfogalmazta: "Az egész testem öt dollárért volt kitéve a nyilvánosságnak. Még a McDonald's-ban sem kapsz egy menüt ennyiért."

Az ingyenes tartalmakat kínáló pornóoldalakkal ellentétben az OnlyFans egyedülálló módon a közel 3,2 millió, jellemzően amatőr tartalomkészítő által generált bevételekre támaszkodik. Az előfizetők, vagy ahogyan őket hívják, a "rajongók", havi 4,99 és 50 dollár közötti díjért férnek hozzá a különféle tartalmakhoz. Az oldal közvetlen üzenetküldő funkciója lehetőséget ad arra is, hogy a videók és képek egyszeri értékesítése révén még nagyobb bevételhez jussanak a tartalomgyártók. Ez a modell rendkívül vonzó a készítők számára, mivel a "rajongóik" által befizetett összeg 80 százalékát megtarthatják. Az OnlyFans számára pedig ez igazi aranybánya, hiszen a 2022-es évben az adózás előtti profitja 525 millió dollárra rúgott, ami három év alatt közel százszoros növekedést jelent. A legfrissebb pénzügyi jelentések szerint a platform felhasználói 2022-ben összesen 1,1 milliárd dolláros bevételt generáltak a cégnek.

Ez a világ nem a gyerekek számára lett teremtve.

A Reuters oknyomozása nemcsak a beleegyezés terén talált lyukakat az OnlyFans biztonsági hálójában, hanem a gyerekek kizsákmányolása terén is. Amerikai rendőrségi és bírósági dokumentumok szerint több száz panasz érkezett kiskorúak - egészen kicsi gyerekektől kezdve tinédzserekig - szerepeltetése miatt az oldalon. Mindez szemben áll az oldal vezérigazgatójának a határozott kijelentésével, miszerint senkit nem engednek a platformra 18 év alatt, és bonyolult rendszerben monitoroznak minden felhasználót és minden tartalmát.

Ehhez viszonyítva az amerikai rendőrséghez érkezett bejelentések alapján több mint 200 gyerekről készült explicit kép és videó került elő. Néhány felvételen sajnos kisgyermekek voltak az orális szexuális cselekmények áldozatai.

Érzelmek tengerén hánykolódva

Az OnlyFans azzal az illúzióval is kecsegteti a felhasználókat, hogy közvetlenül kommunikálhatnak a tartalomgyártókkal, csakhogy sokan ennek a lebonyolításához harmadik felet, úgynevezett "csevegőket" alkalmaznak, akik megszemélyesítik őket online, illetve arra csábítják az előfizetőket, hogy még több pénzt adjanak ki explicit tartalmakra. A megfelelő szó talán a szélhámos lenne rájuk - egyes előfizetők szerint csalásnak minősül ez a fajta megtévesztés - , és hiába nem tartoznak az OnlyFans-hez, a cégnek komoly bevétele van belőlük.

A "csevegők" világának komoly hatása van a felhasználókra, amit Patrick Kunz története is jól szemléltet. 2022 áprilisában kezdett el beszélgetni egy szőke magyar szépséggel, Nikki néven ismert pornósztárral. A nő külseje annyira emlékeztette az első barátnőjére, hogy Kunz teljesen beleszeretett. Az online kapcsolat során megosztották egymással a legmélyebb titkaikat és szexuális fantáziáikat, vagy legalábbis Kunz úgy gondolta, hogy kölcsönös érzelmek fűzik őket egymáshoz. A férfi több száz dollárt költött arra, hogy Nikki számára szexvideókat készítsen, és több ezer dollárt adott borravalóként, hogy kifejezze elismerését a nő iránt.

Kunznak hamarosan világossá vált, hogy nem csupán Nikki-val csetel, hanem egy sor másik emberrel is, hiszen a nő csevegőket alkalmazott, akik néha zavarba ejtően összegubancolódtak a mondanivalójukban. "Belezúgtam, de nem vagyok naiv" - vallotta be a férfi, aki úgy érezte, hogy az intimitás illúziója elragadta, egy "csalárd" rendszer csábító hálójába szorítva. És valahol igaza van, hiszen az OnlyFans büszkén hirdeti, hogy "autentikus kapcsolatokat" teremt a tartalomgyártók és a követőik között, azzal a lehetőséggel, hogy közvetlen üzeneteket küldhetnek egymásnak.

A csevegőalkalmazások használata, valamint a kommunikáció kiszervezése ellentmond annak a biztonságérzetnek, amelyet a követők magánjellegű beszélgetésként élnek meg. Gyakran osztanak meg intim részleteket, anélkül hogy tisztában lennének azzal, hogy ezek a beszélgetések valójában nyilvánossá válhatnak. Jogászok, akik a Reutersnek nyilatkoztak, arra figyelmeztetnek, hogy a vállalatok ezzel potenciálisan megszeghetik az amerikai és európai fogyasztóvédelmi és adatvédelmi törvényeket. A csevegés azonban nem csupán a kommunikációról szól; ez már egy jelentős üzleti szegmens. A követők havi előfizetései 4,99 és 50 dollár közötti összegeket mozgatnak, míg a közvetlen üzenetek révén több ezer dolláros borravalókra is rábírhatók. Emellett arra is ösztönözhetők, hogy még nagyobb összegekért „személyre szabott” szexuális tartalmakat vásároljanak.

"A felizgult férfiak szívesen költenek sokat" - mondta a Reutersnek 23 éves Fülöp-szigeteki csevegő. A cél ezért az, hogy felizgassák őket, mert ilyenkor nem tudnak józanul és racionálisan gondolkodni, és elkezdenek "impulzívan vásárolni".

A Reuters 15 csevegővel beszélt, akik leírták, hogyan veszik célba a szerelmes vagy szexre éhes férfiakat, és hogyan játsszák ki azokat a helyzeteket, amikor az előfizetők megkérdőjelezik a személyazonosságukat.

Kunz összesen 7300 dollárt áldozott Nikkire, melynek 20 százaléka az OnlyFans zsebébe vándorolt.

A férfi elmesélte, hogy azok, akik álmai nőjének álcázták magukat, annyira megsemmisítették őt, hogy végül terápiás segítséghez kellett folyamodnia, és beteget kellett jelentenie a munkahelyén. "A kapcsolatunk nagyon mély volt" - nyilatkozta a Reutersnek. - "Teljes mértékben megbíztam benne." Még a születési dátumát is a szíve fölé tetoválta, bár csak abban biztos, hogy az az adat, amit ő a születési időpontjának tart.

Related posts