BAON - Szekeres Norbert kiemelkedő teljesítménnyel zárta a Spartan világbajnokságot, a legjobb versenyzők között végzett.


Összesítettben az előkelő 11. helyen zárta a Spartan Világbajnokságot Szekeres Norbert. A 18 éves félegyházi sportoló élete egyik legnagyobb kihívásaként tekintett az akadályfutó világversenyre.

A Spartan Race világbajnokságot, amelyre már korábban felhívtuk a figyelmet, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu Dhabiban tartották meg november 28. és december 1. között. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium végzős diákja, Szekeres Norbert, november 30-án állt rajthoz. Az extrém kihívás során nemcsak a fizikai erőnlétét, hanem a kitartását is próbára tette a forróság, a sivatagi szél és a homok nehézségei között. Norbert a magyar versenyzők között, korcsoportjában elsőként teljesítette a távot, míg a 18-20 évesek között a harmadik helyezést érte el. A több mint 21 kilométeres pályán 32 akadályt kellett leküzdenie. Az első felén még a 6. helyen haladt, azonban a 20 kilogrammos homokzsák cipelése jelentős hátráltatást okozott, így végül a 11. pozícióra csúszott vissza. Az örömhírről Kornokovics Györgyi, a gimnázium testnevelő tanára számolt be.

Related posts