A cári különvonat szállította a koporsót a határig, majd onnan marhavagonban folytatta útját. Ez a különös és megható történet a zalai Zichy-kúriához és annak névadójához kötődik.
Zala, a Somogy megyei kis település, mindössze 220 lelket számlál. Bár bolt vagy kocsma nem található a faluban, a látogatók számára mégis tartogat meglepetéseket. Érdemes felfedezni Zichy Mihály (1827-1906) impozáns kúriáját, amely a szabadelvű világszemléletű gazdája és a hagyatékot ápoló elkötelezett személyek révén egyedülálló élményt nyújt a látogatóknak.
Ha 1880 rekkenő nyarán ismerősként látogattuk volna meg a zalai Zichy-kúriát, valahol a hatalmas gesztenyefák alatt, a kerti asztalhoz pincehideg málnaszörpöt hoztak volna, kapros aludttejet, almaecetes vizet, kompótlét vagy szikvizes fröccsöt, ahogy az a környéken szokás. Jókai Mórt és lányát is ilyesmivel kínálhatták első körben, amikor átlátogattak Füredről a Tab melletti Zala községbe a világhíres festőhöz vizitába, és megnézni Párizsban betiltott képét.
Viszontagságos út volt, Jókai szerint "Somogy vármegye tabi járását illeti meg az elsőbbség - a rossz utak tekintetében. Ilyen utak még Boszniában sem lehetnek. Siófoktól Zala helységéig az egész út a lehetetlenségek meglepő változatossága." Gödrök, kátyúk, vízmosások, görgeteg kövek. És lassú posta. Az expressz levél, amelyben három nappal korábban feladván érkezésüket tudatták, három órával érkezésük után érkezett meg. Erről a látogatásról írt Jókai a fellelt szakirodalom szerint 1880. október 19-én A Hon hasábjain. Ott azonban hiába kerestük az idézett cikket, mert az valójában szeptember 21-én jelent meg, az októberi helyesbítés volt, mert a nagy Jókai is tévedett néha, ez esetben nem kicsit. A többszörösen átvett téves hivatkozás okozott némi galibát.
Zalára ma is rossz utakon lehet eljutni, személyautóval csak egyfelől. A falutáblánál megállunk fotózni, a villanyvezeték és az út adja a perspektívavonalakat, az enyészpont valahol ott van, ahol a Zichy Emlékház. Itt született 1827. október 27-én Zichy Mihály szabadgondolkodó világpolgár, négy Romanov cár udvari festője, a Faust, Az ember tragédiája és Arany János balladáinak illusztrátora, a grúzok ünnepelt művésze, satöbbi, satöbbi.
Hatalmas gesztenyefák alatt parkolunk, óvatosan csukjuk be a kocsiajtót, akkora a csend. A hárs- és szénaillatot vágni lehetne, a lombkorona zöld, a flóra többi része ég a napmelegtől. Gyöngykavics csikorog a lábunk alatt a kúria kapuján belül, a bejárat felé menet, és hálát adunk a műemlékvédelemnek, hogy volt ízlésük ezt nem letérköveztetni, ja, és ez a politikának sem volt vidékfejlesztési prioritás. Arra gondolunk, vajon hol lehetett anno az a frissítőkkel tálalt kerti asztal.
A ház építése az 1790-es évek végén vette kezdetét. Az egyszerű, de mégis impozáns tömbje az 1820-as évek környékére formálódott meg teljesen. Később, 1880-ra már elkészült a műterem, amely az üvegház helyén kapott helyet, és amelybe Zichy Mihály haza szerette volna hozni alkotói szellemét. Azonban a történelem, az ideológiai változások és a politikai helyzet miatt sorsa másképp alakult: újra útnak indult, ám ezúttal már soha nem tért vissza.
Belépünk a házba, köszönünk, és nem tudjuk, hogy a barátságos, szépkorú hölgy személyében kivel van dolgunk, csak akkor jövünk rá, amikor később a szakirodalmat tanulmányozzuk, de akkor fröccsvörösre pirulva restelkedünk, hogy előbb mentünk, mint olvastunk. De erről később. Kísérőnk kísér és magyaráz. Az első teremben Káin és Ábel, az Auto da fé, képek a bécsi és párizsi időszakból. A második teremben fotók és egyéb dokumentumok. A Párizsi Magyar Egylet 1876-os mérlege, amely szerint Zichy Mihály 400, Munkácsy 100 franc-t adományozott. A gyászjelentése, hogy Szentpéterváron fogják eltemetni, és a fotó, hogy a Műcsarnokban ravatalozták. De ott még nem tartunk.
Zichy Mihály kisfiúként sokszor üldögélhetett a családi szobában, mielőtt elindult Bonyhádra, nagynénjéékhez a Perczel-kúriába. Ott, a zene és a rajz varázsában merülhetett el, mindez tízéves korában történt, mielőtt a veszprémi piaristákhoz került volna tanulni. Az ottani élmények mellett bátyja, Antal, a család feje, gyakran figyelmeztette őt a jövőjével kapcsolatos elvárásokra, hiszen édesanyja Mihályt is sikeres jurátusként képzelte el. Később, pesti joghallgatóként, diáktársaival merész tervet szőttek Metternich herceg ellen, de a cselekvésig sosem jutottak el. Családja ekkor úgy döntött, hogy átíratják őt a bécsi jogi karra, ahol Zichy újra felfedezhette a festészet világát, keresve magának mestert. Érdekes módon nem csatlakozott az 1848-as forradalom ifjúsági mozgalmaihoz, mivel akkor már a cár birodalmában tartózkodott. Itt találkozott Ferdinand Georg Waldmüllerrel, aki őt ajánlotta a cári család számára, amikor Helena nagyhercegnő, a cár sógornője, rajztanárt keresett lányának, Katalinnak. A forradalom leverése után Zichy felmondott a cári udvarnál, de mivel Bécs óta önállóan kellett megélnie, fotóretusőrként helyezkedett el. Az életrajzok részletesen bemutatják ezeket az eseményeket, valamint a cári szolgálatának okait és körülményeit, beleértve a politikai kontextust is, amelyben élt.
