Csurka István megőrizte a saját értékrendjét és tisztaságát, ám ennek ellenére a diktatúra egyik meghatározó alakjaként, "ügynökként" titulálták őt - olvasható a Mandiner írásában.


"Nincs más választásom" - fogalmazta meg Csurka István 1993-ban megjelent, Átvilágítás című esszéjében, amelyben először nyilvánosan elismerte, hogy 1956 után az állambiztonság kényszerítette együttműködésre. A huszonhárom éves dramaturgia szakos végzős hallgatót 1957-ben a politikai rendőrség hálózta be, miután kiszabadult a kistarcsai internálótáborból.

A forradalom kitörése előtt a Színművészeti Főiskolán hallgatói gyűlést rendeztek, amelynek fő célja az intézmény sztálinista vezetőinek felelősségre vonása volt. Ekkor egyedül Csurka István merte nyíltan kinyilvánítani véleményét: „Csurka az ellenforradalom ideje alatt teljesen ellenállt az igazgató elvtársnőnek, követelve a távozását” – olvashatjuk az internálására vonatkozó határozat indoklásában. Október 23-a után aktívan részt vett a forradalom és szabadságharc eseményeiben, megalapította a főiskolán a nemzetőrséget, fegyvereket szerzett, és igazolványokat állított ki. 1957. március 4-én a főiskola kollégiumában tartóztatták le, a „begyűjtésére” egy egész karhatalmi egységet vezényeltek. Megverésével és fenyegetésekkel próbálták megtörni, végül 1957. április 9-én internálták, a kistarcsai táborba szállították, mivel „a társadalomra veszélyesnek minősült, így közbiztonsági őrizetbe helyezése elengedhetetlen”.

1957 augusztusában több alkalommal is kihallgatásra vitték, ahol egyértelművé tették, csak abban az esetben nyerheti vissza a szabadságát, ha vállalja a beszervezést. Csurka beszervezési kísérletével nem annyira az információszerzés volt a politikai rendőrség célja, hanem az, hogy önmagában az együttműködés tényével kompromittálják személyét, így elérve, hogy antikommunista érzelmeit elnyomva ne szálljon újra szembe a diktatúrával. Mint hálózati személy, a Raszkolnyikov fedőnevet választotta magának. Nem véletlenül döntött Dosztojevszkij regényhőse mellett: közvetlenül a "bűn elkövetését", az aláírást követően - mint a regény hőse - azonnal bűntudatot érzett.

Csurka már ekkor eldöntötte, hogy senkiről nem fog kompromittáló jelentést tenni. Taktikája lényege az volt, hogy hosszú időre megszakította korábban intenzív közösségi életét. Nem járt társaságba, kerülte az olyan embereket, akiknek a személye érdekes lehetett a hatalom számára, helyette a lóverseny és a kártya töltötte ki a szabadidejét. "Csurka pontosan tudja, hogy neki lóversenyre kell járnia, a legnagyobb irodalmi viták és ütközetek közepette zsokékat szidni, lovakat dicsérni vagy becsmérelni" - írta róla 1978-ban az írótárs és barát Bertha Bulcsu. A tartótisztjével való találkozókon hasznavehetetlennek bizonyult, így 1964-ben kizárták a hálózatból. Munka­dossziéját megsemmisítették, mivel érdektelen információkat tartalmazott. Ennek ellenére a Csurka István és az állambiztonság című képzeletbeli dráma első felvonása végül mindkét félnek eredményesen záródott. Csurka megőrizte tisztaságát, a belső elhárítás pedig politikailag hosszú időre a partvonalon kívülre szorította a drámaírót.

Related posts