Dobó Ági és családja Costa Ricán ünnepelték a karácsonyt, ahol a 30 fokos hőség és a ragyogó napsütés ellenére is sikerült megteremteniük a varázslatos ünnepi hangulatot.


Már egy ideje, hogy a trópusi ország varázslatos tájain töltik mindennapjaikat.

Dobó Ági idén ősszel újságolta el, hogy családjával egy időre Costa Ricára költöztek. Az egykori szépségkirálynő kezdetben a két gyermekével, Benedikttel és Nataniellel kezdte meg új életét a közép-amerikai országban, de rövidesen építési vállalkozóként dolgozó férje, Kis Csaba is csatlakozott hozzájuk. Az egykori szépségkirálynő rengeteget posztolt az új életükről, így abba is bepillantást nyerhettünk, hogy hol laknak, illetve a gyermekek hová járnak iskolába a trópusi országban. Dobóék most azt is megmutatták, hogyan telt a karácsonyuk, amit ezúttal a 30 fokos napsütésben töltöttek.

Nekünk talán tényleg a kellemes a legmegfelelőbb szó arra, ahogy telt az elmúlt 3 nap... főztünk együtt, szigorúan 1-1 fogást, nem százfélét, pihentünk, játszottunk. Azt hiszem, egész jól sikerült megteremteni az ünnepi hangulatot a 30 fok és napsütés ellenére is, és hogy itt látszólag éppolyan napok voltak ezek, mint bármely másik az évben. A boltok nyitva vannak, az emberek jönnek-mennek, lent töltik a parton az egész napot

Az édesanya Instagram-bejegyzésében megosztotta, hogy számukra a karácsony igazi varázsa a pizsamákban, ünnepi fényekben és otthoni ízekben rejlik. Sokan emlékeznek a közös beszélgetésekre, a családi videótelefonálásokra, valamint a késői fekvések és a lustálkodások örömére, amelyek mind hozzájárultak az ünnep meghitt hangulatához.

Related posts