Egy legenda dőlt le - Vajon az olcsó kínai autók állnak a háttérben?
A szakértők véleménye alapján Trump hatalomra jutása komoly következményekkel járhat az európai és a magyar gazdaság, valamint a befektetési piacok számára. Milyen változásokra számíthatunk pontosan? E kérdések köré szerveződő beszélgetésünkre szeretettel várjuk Önöket december 10-én, az idei év utolsó Portfolio Signature klub eseményén, ahol meghívott szakértőink osztják meg gondolataikat és elemzéseiket.
Carlos Tavares pályafutása a Renault és a Nissan kötelékében bontakozott ki, ahol a legendás Carlos Ghosn irányítása alatt tanulta meg az ipar csínját-bínját. Ghosn, aki az autóipar egyik meghatározó személyisége volt, távozásával nem éppen pozitív fényt vetett a helyzetre. Tavares a Renault második emberévé lépett elő, de ambíciói határtalanok voltak, míg Ghosn nem mutatott jelet arra, hogy le kívánna lépni a színről. Ennek következtében Tavaresnek el kellett hagynia a céget, hogy új kihívások után nézzen.
2014 óta állt a PSA élén, és vezérigazgatósága alatt számos jelentős lépést tett a vállalat fejlődése érdekében. Irányítása alatt a cég felvásárolta az Opelt, megerősítve ezzel a piaci pozícióját, és elindította a DS márka létrehozását, amely a prémium szegmensben való versenyt célozta meg. Kínában a PSA részesedése drámai mértékben nőtt, ami a globális növekedési stratégiájuk kulcsfontosságú eleme lett. Tavares vezetésével a PSA hatékonysága jelentős javuláson ment keresztül, amely részben a szigorú költségcsökkentési intézkedéseknek volt köszönhető. Az Opel rekordidő alatt vált nyereségessé, amit sokan Tavares egyik legnagyobb sikerének tartanak. Az ő stratégiájában a költségek csökkentése, a hatékonyság növelése és a profitmarzsok javítása kiemelt szerepet játszott, ami kritikusai szerint túlságosan is háttérbe szorította azt a kérdést, hogy valójában milyen minőségű autókat gyárt a konszern.
Tavares kulcsszerepet játszott a PSA és a Fiat Chrysler összeolvadásában, amellyel 2021-ben a világ negyedik legnagyobb autógyártója jött létre a Toyota, a Volkswagen és a Hyundai mögött.
Tavares, a PSA, az Opel és a Stellantis vezetője, számos elismerésben részesült eddigi pályafutása során. 2020-ban a World Car Person of the Year díjat nyerte el, míg tavaly a Fortune magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta, kiemelve, hogy jelentős hatással volt az autóipar fejlődésére. Sikerei nem csupán díjakban mutatkoznak meg, hanem anyagi elismerések formájában is. 2021-es juttatási csomagja olyan feszültséget generált Franciaország politikai életében, hogy Macron és Le Pen is bírálta a portugál vezérigazgató 19 millió eurós kompenzációját, amelyhez további 32 millió eurónyi részvénycsomag és 25 millió euró hosszú távú juttatás tartozott. 2023-ra a juttatása elérte a 36,5 millió eurót, ezzel az iparág egyik legmagasabb juttatási csomagját tudhatta magáénak.
Hogyan lehet az, hogy egy több szempontból is kiemelkedő menedzsert hirtelen félreállítanak? A válasz talán abban rejlik, hogy sokaknál elérte a tűrőképesség határát a helyzet. A történet azonban nem csupán egyéni döntésekre épül; a külső tényezők, mint a piaci környezet átalakulása és az egyre fokozódó verseny – különösen a kínai szereplők miatt – szintén kulcsszerepet játszanak Tavares megbukásában. Ugyanakkor nem elhanyagolható a nagyrészvényesek, a szakszervezetek, a munkavállalók és a kereskedők elégedetlensége és ellenállása sem, amelyek mind hozzájárultak a helyzet drámai alakulásához.
Tavares 2023-ra elérte pályafutása csúcsát, ám az addigi eredményei némileg eltakarni látszották a vele szemben megfogalmazott kritikákat. A legkiemelkedőbb kifogás a Stellantis vezérigazgatójával kapcsolatban az amerikai piaci árazás súlyos tévedése volt. Az Egyesült Államokban a Stellantis által forgalmazott járművek átlagos ára a harmadik negyedévben közel 55 000 dollárra rúgott, ami az iparág második legmagasabb értékét jelenti. Ez a prémiumizációs stratégia nyilvánvalóan nem vált be, hiszen a túlzott árak miatt az amerikai vásárlók elfordultak a márkától, és a vállalat piaci részesedése a korábbi kétszámjegyű szintről 7 százalékra csökkent.
A költséglefaragás folyamata folyamatosan zajlott, amely Tavares vezetői stílusának egyik meghatározó vonása lett. 2019 és 2023 között a vállalat munkavállalóinak létszámát 15%-kal csökkentették, és a leépítések tovább folytatódnak Amerikában és Európában. A több tízezer dolgozót érintő elbocsátások komoly reakciókat váltottak ki a szakszervezetek részéről, hiszen Tavares lépései miatt feszültség alakult ki a munkavállalók körében is. Az Egyesült Államokban a Stellantis kereskedői és a United Auto Workers szakszervezet is nyíltan követelte Tavares távozását.
Így érkeztünk el 2024-hez, amikor a vállalat eladásai, bevételei és nyeresége drámai módon visszaestek.
Az idei első három negyedévben több mint 600 ezerrel (!) kevesebb autót adott el a konszern, mint egy éve, a 13 százalékos visszaesés mellett a bevételek 18 százalékkal zuhantak. Különösen ijesztő az, ami a legutóbbi negyedévben történt: az eladások 20, a bevételek pedig 27 százalékkal csökkentek, ezt már nyugodtan nevezhetjük drámai visszaesésnek. Miközben Európában 17 százalékkal adtak el kevesebb autót, Amerikában 36 százalékos volt a visszaesés, az amerikai piaci részesedés sok éves mélypontra, 7,2 százalékra esett júliusban, és hatalmas készletek halmozódtak fel. Eközben Ázsiában 62 százalékkal gyakorlatilag összeesett az értékesítés, a Maserati márkánál pedig 60 százalékos volt az értékesítés csökkenése.
A vállalat év közbeni bejelentése szerint a korábban várt két számjegyű profitmarzs helyett most csupán 5,5-7 százalékos tartományra számítanak. Emellett előrejelzések szerint a cég idén akár 10 milliárd eurót is elveszíthet.
Az elemzők előrejelzései alapján a bevétel várhatóan 17, a profit pedig akár 63 százalékkal is csökkenhet az idén. A jövőbeli kilátások sem rózsásak: két év múlva a bevétel valószínűleg nem fogja elérni a 2022-es szintet, míg a profit továbbra is jelentősen elmaradhat az utóbbi években tapasztalt értékektől.
Ez olyan, mintha egy focicsapat zsinórban hatszor kikapna, nem a csapatot cserélik le, nyilván kirúgják az edzőt.
Az idei év drámai eladási és eredményszámok jelentős feszültséget okoztak Tavares, a részvényesek és az igazgatótanács között, ami súlyosan megromlott viszonyokat eredményezett.
Hivatalos bejelentés szerint Carlos Tavares távozott pozíciójából, amit a vállalat igazgatótanácsa azonnal jóváhagyott.
Ahhoz lehetne hasonlítani Tavarest, mint a fociban Jose Mourinho, egészen addig, amíg jönnek az eredmények, elfogadják az arrogáns vezetői stílust, viszont ha nem fut a szekér, személyében is kritizálják a mestert.
Az eddigi események tükrében egyértelmű, hogy a munkavállalók, a szakszervezetek és a kereskedők hangot adtak elégedetlenségüknek Tavarest irányításával kapcsolatban. A gyenge teljesítmények következtében azonban az utóbbi időszakban a részvényesek is egyre inkább elvesztették bizalmukat iránta, és nyíltan megfogalmazták kritikáikat.
Az igazgatóság és a részvényesek, beleértve a Peugeot családot, a francia kormányt (BPIfrance) és az EXOR-t, amely az Agnelli család irányítása alatt áll, éles kritikát fogalmaztak meg Tavares vezetési stílusával kapcsolatban. A hírek szerint a feszültségek egyik fő oka az volt, hogy Tavares túlságosan a rövid távú problémákra összpontosított, miközben a vállalat hosszú távú érdekei háttérbe szorultak.
Még október közepén is azt hangsúlyozták, hogy Tavares 2026-ig a vállalat élén marad, és addigra megoldják az utód keresését. Azonban a gyorsan romló értékesítési és pénzügyi helyzet, valamint a nagyrészvényesekkel való megromlott kapcsolata végül arra kényszerítette, hogy távozzon a vezérigazgatói posztról.
Az igazgatótanács, élén John Elkann elnökkel, nemrégiben egy ideiglenes végrehajtó bizottságot alakított, amely a Stellantis irányításáért felelős az új vezérigazgató kinevezéséig. Az új vezető várhatóan 2025 első felében fogja átvenni a pozícióját, addig pedig az ideiglenes bizottság feladata a vállalat stratégiai céljainak megvalósítása.
Idén, a tőkepiacok általánosan kedvező légkörben működnek, és a globális részvénypiacok eddig soha nem látott csúcsokat értek el.
A Stellantis részvényeinek értéke drámai módon, 45%-kal csökkent.
Ebben már bennne van a mai 7 százalékos esés is, a befektetők azt árazzák, hogy nagy a baj a Stellantisnál, és akárki is veszi át a cég irányítását, annak nem lesz könnyű dolga.
A Stellantis egy olyan furcsa konstrukció, akárcsak a régi DaimlerChrysler, amely szintén nem tudott igazán diadalmaskodni. Jelenleg a Stellantis építménye is hasonlóképpen ingadozik, és a jövője kérdéses.
Tavares gyakran hangoztatta darwinista nézetét, szerinte csak a legerősebb vállalatok maradhatnak talpon, és ez a szemlélet és harcias üzleti stratégiája eleinte sikerre vitte a Stellantist, de az idei eredmények, a csökkenő eladások és bevételek megmutatták vezetési stílusának gyenge pontjait.
A legfrissebb konszern eredmények elemzése alapján nem éppen úgy fest, mintha a Stellantis lenne az a szereplő, aki a kiélezett autóipari versenyben biztosan megőrizné a helyét.
Címlapkép forrása: Nathan Laine/Bloomberg, a Getty Images jóvoltából.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ