Felfedjük, melyik a legősibb ismert recept!

A főzés világának modern megjelenése, mint például a főzővideók, receptblogok és a tömegesen készült szakácskönyvek, viszonylag friss jelenség, ám őseink már régóta élvezték az étkezés örömét. A régészek számos helyszínen bukkantak étkezésre utaló nyomokra, a pörkölt magvak nyomaitól kezdve a kőkorszaki edényekig, egészen az ókori Egyiptom sörrel és kenyérrel kapcsolatos leleteiig. A történelem során a főzés művészete főként szájhagyomány útján terjedt, ritkán dokumentálták írásban, így sok esetben csak a szájhagyomány őrizte meg a korabeli ízek és technikák emlékét.

Ezzel ellentétben a legrégebbi ismert recept egy ősi civilizációtól származik, ám formája és elkészítési módja jelentősen eltér a ma megszokottaktól. Ezért az, hogy egy régi írás valóban konyhai útmutatásként szolgál-e, komoly kihívásokat jelent a régészeti kutatások számára. Farrell Monaco, a Leicesteri Egyetem tiszteletbeli vendégkutatója, aki az ókori római kenyérkészítési technikákra specializálódott, úgy véli, hogy a jelenleg ismert receptek valójában modern találmányok.

Különleges ízek vagy gyógyító hatások? Az étel és a gyógyszerek világában mindkettő fontos szerepet játszik. Az ennivaló örömet hoz, míg a gyógyszerek a gyógyulást szolgálják. Képzelj el egy pillanatot, amikor egy ínycsiklandó étel nem csupán táplál, hanem a lélek gyógyírjaként is funkcionál!

Az ókori konyhaművészet utasításaiban ritkán találkozunk mértékegységekkel, ami azt jelzi, hogy a pontosan kimért hozzávalók használata csupán az utóbbi néhány évszázadban terjedt el - magyarázta Monaco. Érdekes módon az ókori gyógyászati formulák gyakran ehető összetevőket is tartalmaztak, ami megnehezíti annak kiderítését, hogy az adott receptet kulináris vagy orvosi célzattal írták-e. Ezt a kihívást tovább fokozza, hogy a régmúlt receptek egyes kifejezései lefordíthatatlanok, míg mások olyan összetevőkre utalnak, amelyek mára eltűntek a föld színéről. Így érthető, hogy milyen nehézkes feladat pontosan meghatározni, hogy az adott szöveg étkezési céllal készült-e.

Szájról szájra

Sőt, amit ma legrégebbi receptként ismerünk, azt sokáig nem is így azonosították. Amikor az 1900-as évek elején négy babiloni agyagtábla érkezett a Yale Egyetemre, a régészek nehezen tudták lefordítani a rajtuk található ékírást. A táblák körülbelül i. e. 1730-ból származnak, és a mai Dél-Irak területén készültek.

1945-ben Mary Hussey tudós egy merész ötlettel állt elő, amely szerint bizonyos anyagok receptként értelmezhetők. Kollégái azonban szkeptikusan reagáltak, mivel úgy gondolták, hogy ezek inkább gyógyászati keverékek vagy alkímiai főzetek lehetnek, mintsem valódi receptek.

"A történelem nagy részében a receptek nemzedékről nemzedékre öröklődtek, leggyakrabban nőkön keresztül, ezért nem is hitték, hogy a mezopotámiai korszakban egyáltalán léteztek írásos receptek" - fejtette ki Live Science-nek Gojko Barjamovic, a Yale asszírológiai tanszékének vezető oktatója és vezető kutatója.

Az 1980-as években Jean Bottéro régész felfedezései megerősítették, hogy a babiloni táblák valódi recepteket tartalmaznak, azonban a szakember e fogások ehetetlenségére is felhívta a figyelmet. Érdekes módon egészen a közelmúltig nem történt újabb alapos vizsgálat ezen különleges írásos emlékek kapcsán.

Pazar menüsor

Barjamovic egy különleges, interdiszciplináris csapatot állított össze, hogy a régi recepteket lefordítsák és újra életre keltsék őket. Ez a feladat hatalmas kihívások elé állította őket, hiszen a sok sérülés következtében a táblák olvashatósága jelentősen csökkent. Ám a csapat eltökéltsége és kreativitása nem ismert határokat. A néhány rejtélyes összetevő helyét ügyesen pótolták, lehetővé téve számukra, hogy a régmúlt ízeit újra felfedezzék és rekonstruálják az ősi ételeket.

A kutatások során kiderült, hogy a régmúlt étkezési szokások között szerepeltek levesek, egy énekesmadárral töltött pite, zöld búza, valamint 25 különféle vegetáriánus és húsos pörkölt. Emellett találtak utasításokat is, amelyek apró, főtt emlősökre vonatkoznak. Ezek a receptek sok szempontból hasonlítanak a mai iraki konyha ízvilágához. Ugyanakkor olyan hozzávalókat is felsoroltak, amelyek napjainkban sokak ízlését megütközést okozhatják – mint például a vér és a főtt rágcsálók.

Az ételeink tisztelete egy olyan érték, amely mélyen gyökerezik kultúránkban és hagyományainkban. Minden falat, amit elfogyasztunk, egy történetet mesél el: a föld, ahol megtermett, a kezek, amelyek gondoskodtak róla, és az emberek, akik az asztal körül ülnek. Az ételek nem csupán táplálékot jelentenek, hanem összekötnek minket a múltunkkal, a családunkkal és a közösségünkkel. Amikor tudatosan választjuk meg, mit eszünk, és figyelembe vesszük az alapanyagok eredetét, a készítési módokat, valamint a fenntarthatóságot, tiszteletet adunk a természetnek és a termelők munkájának. Az étkezés során megélhetjük a pillanatot, értékelhetjük a különböző ízeket, és kifejezhetjük a szeretetünket a körülöttünk lévők iránt. A fenntartható étkezés nemcsak a jövőnket formálja, hanem segít abban is, hogy a jelenben tudatosabb döntéseket hozzunk. Az ételeink tisztelete tehát nem csupán egy szokás, hanem egy életstílus, amely arra ösztönöz bennünket, hogy felelősségteljesen élvezzük azokat az ajándékokat, amelyeket a természet kínál.

Bár az egyik tábla részletes utasításokat tartalmazott mérésekkel, a többi babiloni recept a mai étkezési szokásokhoz képest meglehetősen eltérő volt. Az egyik ilyen recept így szól: "Először is, válassz ki húst. Készíts vizet. Adj hozzá egy kis finom szemű sót, szárított árpatortát, hagymát, perzsa mogyoróhagymát és tejet. Az összes hozzávalót alaposan zúzd össze, majd keverd bele a póréhagymát és a fokhagymát."

Íme, a legrégebbi ismert receptek, de ahhoz, hogy tovább haladjunk, jelentős időbeli ugrást kell végrehajtanunk.

"A táblák egy különös, sziget jellegű teret képeznek a kulináris hagyományok tudásának, egy adott helyszínen és időpontban" - fogalmazott Barjamovic.