Ezek a rovarok rendkívül ügyesen mimikrizálják a környezetüket, szinte észrevétlenül olvadnak bele a természetbe | National Geographic

Fantasztikus álcázási technikákkal védik magukat a ragadozók elől.

Az utóbbi évek során mélyebben belemerültünk a vizuális álcázás sokszínű világába, amely rendkívül izgalmas módszereket kínál az életben maradáshoz azok számára, akiknek ragadozói a látásukra támaszkodnak. Ugyanakkor léteznek olyan ökoszisztémák is, ahol a ragadozók nem a szemükkel, hanem például a szaglásukkal vagy a tapintásukkal fedezik fel és ismerik fel a zsákmányt. E különböző érzékszervek alkalmazása új dimenziókat nyit meg a természet rejtelmeiben, felfedve, hogy az alkalmazkodás mennyire sokféle formát ölthet.

Egy Új-Zélandon végzett kutatás során egy tudóscsoport arra volt kíváncsi, hogy milyen dinamikák zajlanak egy ragadozók által dominált ökoszisztémában, és milyen álcázási stratégiákat alkalmazhatnak a védelemre vágyó élőlények. Kísérleteikben a héjbogarak (Zopheridae) nyolc különböző faját tanulmányozták, hogy megértsék, hogyan képesek a sötét környezetben élő állatok védekezni a ragadozó hangyák fenyegetésével szemben.

A hangyák nem éppen könnyű célpontjai a megtévesztésnek, mégis akadnak, akik ügyesen átvágják őket. Például néhány lepkefaj hernyói a hangyák között nőnek fel, sőt, a hangyabolyokban élő bogarak is megtalálhatók.

Ezek az állatok a hangyák szaganyagait utánozva mesteri módon képesek elérni, hogy idegen mivoltuk ellenére ne támadják meg őket, sőt, még élelemhez is hozzáférnek a boly legmélyebb részeiben. A héjbogarak viszont nem kockáztatják, hogy a hangyabolyba lépjenek, ahol az illatanyagok által keltett veszély leselkedne rájuk; ők inkább egy másfajta stratégiát választanak.

Ezek a parányi bogarak a korhadó anyagokban és a fák kérgén találhatóak, ahol élnek és szaporodnak. Különleges fajaik testüket ragacsos váladékkal vonják be, amely nem csupán védi őket, hanem egyben csapdát is jelent a környezetükben fellelhető apró tárgyak számára. E ragacshoz a talaj, a fakéreg darabkái és egyéb szemcsék ragadnak hozzá, így ezek a kis lények gyakorlatilag magukra vonzzák a természet mindenféle "koszát", és ezzel egyedi módon álcázva magukat az élőhelyükön.

A kutatók izgalmas kérdésre kerestek választ: vajon ez a réteg, amely a bogarak testén található, csupán a véletlen műve, vagy esetleg valamilyen előnyt is biztosít számukra?

Ez a "csak úgy" módszer remekül alkalmas arra, hogy egy állat a hátán hordozza a számára jellegzetes élőhelyi környezet elemeit, így megtévesztheti a ragadozókat.

A kutatás során a nyolc különböző bogárfaj egy része teljes, vastag törmelékálcát viselt, míg egy másik csoport csak részleges védelmet biztosító burkot hordott, és voltak olyanok is, akik szinte egyáltalán nem öltözködtek ilyen módon. Ezeket a bogarakat egyenként egy arénába helyezték, ahol ragadozó hangyák támadták meg őket.

Az aréna is háromféle volt: teljesen tiszta, apró törmelékkel felszórt, illetve fakéreg darabot tartalmazott. Az egyes bogarakat többször is összeeresztették a hangyákkal, és infravörös fényben rögzítették videókon az eseményeket.

A hangyák viselkedésében négy különböző mintázatot figyeltek meg: először is, akadt olyan, amelyik egyszerűen átsétált a bogáron, mintha az csupán egy hétköznapi tereptárgy lenne; mások alaposabban megvizsgálták, és antennáikkal tapintották meg a bogarat; akadtak, akik rágóikkal megragadták a zsákmányt; végül pedig voltak, akik megpróbálták cipelni a bogarat, már mint a saját zsákmányukat kezelve azt.

A hangyák leggyakrabban a tiszta arénában figyelték meg a bogarakat, függetlenül attól, hogy mit viseltek, hiszen ezek a lények éles kontrasztot alkottak a környezettel. A legkevésbé azok a bogarak tűntek fel számukra, amelyeket teljesen eltakart a környezeti törmelék; e kategóriába csupán 34 százalékuk került a hangyák figyelmébe mint lehetséges zsákmány.

Ha a hangyák esetleg észrevették őket, az antennáik segítségével tapogattak és felfedeztek, de mindezek után csupán nagyon ritkán, mindössze az esetek 15%-ában indultak támadásra. Ez arra utal, hogy a bogár álcázó képessége meglepően hatékonyan működött.

A félig törmelékbe burkolt bogaraknál a hangyák kicsit gyakrabban észlelték őket (41 százalék), mint a teljesen beburkolt példányokat. Ennek ellenére a tapogatás-vizsgálódás után a támadások aránya alacsonyabb volt (csupán 8 százalék) a teljes törmelékálcát viselő bogarak esetében. Valószínűleg ennek az az oka, hogy a fél-álcás bogarak zavarba ejtették a hangyákat, akik nem tudták eldönteni, hogy amit megtapintanak, az csupán kosz vagy esetleg zsákmány lehet.

Úgy tűnik, hogy a fél-törmelékálca a leghatékonyabb védelem a hangyák támadásaival szemben. A teljes álcával rendelkező bogarak közül végül 5 százalék kerül a hangyák csapdájába, míg a fél-törmelékálcát viselők esetében ez az arány csupán 3 százalék. Ezzel szemben azok a bogarak, akik nem használnak álcát, 12 százalékos valószínűséggel válnak prédává.

Megállapíthatjuk, hogy a bogarak felszínét borító "szennyeződés" nem csupán a hagyományos értelemben vett kosz, hanem rendkívül hatékony védekezési mechanizmus a ragadozók ellen. Ez a kis trükk nem a hangyák gyenge látását csapja be, hanem inkább azok szaglását és tapintását zavarja meg. Az eredmények arra utalnak, hogy az álcázás valószínűleg sokkal szélesebb körben elterjedt az állatvilágban, mint ahogyan azt eddig csupán a vizuális álcák alapján gondoltuk.