Fekete pont: Az elavult oktatási rendszer története Az oktatási rendszer, amely valaha a tudás és a fejlődés fáklyájaként működött, mára sokak szemében egy megfáradt, régi masina képét öltötte magára. A diákok és tanárok közötti kapcsolat egyre inkább tá

Mennyi időbe telik az állami általános iskolában kicserélni egy ablakot? Tudja-e az ötödikes tanuló, hogy miért van büntetésben? S hát azt tudja-e, hogy mi a fegyelmi eljárás? Mekkora súlya van egy akadályversenynek az iskolában? Szimler Bálint Fekete pont című filmje a magyar közoktatás állapotát ilyen kérdések mentén tárja a néző elé, az élmény azonban sokkal összetettebb. A Filmtett Egyesület által szervezett premier előtti vetítésen és az azt követő beszélgetésen jártunk a kolozsvári Művész Moziban.

A tízéves, Berlinben szocializálódott Palkó édesanyjával hazaköltözik Budapestre. Ez azt jelenti, hogy ott is kell iskolába járnia. Távol a megszokott iskolától, barátoktól, rendszertől. A magyar nyelvet is nehezen beszélő kisfiú nem tud betagozódni a magyar közoktatásba, nem érti, miért nem ülhet le az évnyitó ünnepségen, ha unatkozik, vagy miért kell kimennie az osztályteremből, ha beszél társával. A Nyugathoz szokott ötödikes gyerek szemszögéből új megvilágításba kerül a velejéig romlott, majdnem minden pontján hibás, idejétmúlt közoktatás, amely bár a magyarországi mindennapokból merítkezik, számunkra, Romániában élők számára is igen ismerős. Láthatjuk a posztkommunista évnyitó ünnepséget, benne az énekelni próbáló kórussal és zenetanárnővel és a melegtől elájuló diákkal, az aránytalan büntetést a "vétekhez" képest, a bürokrácia megkerülhetetlenségét és a fiatal, pályakezdő pedagógust, aki még hisz az új módszerekben, a gyermekközpontú megközelítésben. Sajnos, mindannyian tudjuk, hogy ez utóbbi eset vagy azzal végződik, hogy a fiatalt is bedarálja a 35 éve változatlan gépezet, vagy elhagyja a pályát. A filmben szereplő Juci néni sorsára nem kapunk egyértelmű választ, de tapasztalatai után csodával határos lenne, ha szeptember elején visszamenne a tanintézménybe. Szimler Bálint az időtlenség szűrőjén keresztül láttatja az oktatási rendszer gyökereiben keresendő problémákat. Az osztálytermekben látható technológia és a mobiltelefonok utalnak arra, hogy a történet a 21. században játszódik, az iskola épülete, berendezése, az egyes tanárok attitűdje és a tankerület bürokratikus jelenléte az időtlenségbe burkolja a történetet, akár a nyolcvanas években is játszódhatna. A fi lm kellően rendszerkritikus, ezt azonban nem közvetlenül fogalmazza meg. Jeleneteket látunk egy általános iskola mindennapi életéből, természetesen az egyes példák sarkítottak, a film tükröt tart a posztkommunista közoktatásnak, az elavult, maradi tanügyi rendszernek úgy, hogy ezt direkt módon senki nem mondja ki. Aki nem látta a filmet, itt álljon meg az olvasásban. A rendszer romlottságának egyik eklatáns példája, amikor híre megy a tantestület körében, hogy Kornél bácsit elbocsátotta a tankerület, indoklás nélkül, azonnali hatállyal. Néhány tanárnő a folyosón áll, és alig hallhatóan beszélik, vajon mi történhetett. A fiatal Juci nénivel együtt a kamera is a sugdolózó pedagógusokhoz közelít, így hallhatjuk mi is a találgatásokat, a kollégák pedig arra kezdenek gyanakodni, hogy Kornél civil szervezeti részvétele, tevékenysége szúrta a tankerület szemét, ezért rúgták ki. Torokszorító a jelenet, amikor az igazgató a zsúfolt tanáriban átadja a levelet a mit sem sejtő pedagógusnak. A napnál is világosabb, hogy ez utalás az Orbán-rendszer bosszúálló természetére, a rendező azonban olyan finom megoldásokkal érzékelteti ezt, hogy a néző nem fuldoklik a Fidesz-ellenességben.