Egy férfi fémkordont használt a villamospálya megrongálására.


Andrei Mangra őszinte vallomása a súlyos balhé után: "A tánc mindig is az életem szerves része lesz."

A vádlott 2023. májusában, éjszaka, ittas állapotban gyalogolt Miskolc belvárosában. A férfi az egyik kereszteződésben egy több mint két méter hosszú és egy méter magas fém kordont rakott a villamospályára, közlekedési akadályt keletkeztetve - áll az ügyészség vádiratában.

Az úttesten haladó taxis ki akarta kerülni, de a vádlott a kordont a személygépkocsinak dobta. A sofőr szóváltásba került a férfival, aki borosüveget dobott az autónak, majd különböző méretű köveket szedett fel, amelyeket szintén a gépjármű irányába dobott, de már nem találta el.

Az időközben helyszínre érkező másik taxi vezetője megpróbált beavatkozni, azonban a vádlott nagy erővel belerúgott az autó vezető oldali ajtajába. A férfi ordítozott, agresszíven viselkedett, ezért a taxisofőrök együttes erővel földre vitték, és a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen visszatartották. A gépjárművekben közel egymillió forint összegű kár keletkezett - állapította meg a vármegyei ügyészség közleményében

Related posts