**Heaven Shall Burn - Heimat: Lemezismertető** A Heaven Shall Burn legújabb albuma, a "Heimat", egy olyan zenei utazásra hív minket, amely mélyen gyökerezik a német metalcore hagyományaiban, miközben friss perspektívákat kínál a modern zenei tájban. Az a

Úgy vélem, lenyűgöző, hogy a heavy metal az elmúlt négy-öt évtized során ennyire gazdag és sokszínű lett. Túlélt nehéz időszakokat, számos aranykort élt át, és különböző irányzatokra bomlott, de még mindig vibrál és létezik – valóban olyan, mint egy hatalmas, erőteljes, ágakra szakadó fa, amely folyamatosan új hajtásokat hoz létre.
Ennek az egyik ága a metalcore, amely jól körülhatárolható stílussal rendelkezik: jellemzően üvöltős verzék, feszes, húzós alapok, és ha jól sikerül, akkor valamilyen dallamos refrén is becsúszik. Bevallom, eddig azt gondoltam, hogy a Heaven Shall Burn is egy a sok hasonló zenekar közül, mivel eddig nem ismertem őket. De tévedtem - és nem is kicsit. Ugyanis bár alapvetően ide sorolhatók, a zenéjükben bőven felfedezhetők más hatások is: ott a hardcore-gyökerű agresszió, a Bolt Thrower-szerű középtempós death metal, sőt, néhol még a göteborgi dallamos death metal fagyos szele is megcsapja a hallgatót.
A német metal banda, a Heaven Shall Burn, 1995-ben kezdte meg pályafutását, de a közismert nevüket csak 1998-tól használják. Legújabb albumuk, a Heimat, már a tizedik stúdiólemezük, és érdemes megjegyezni, hogy az előző kiadvány óta öt év telt el.
A „Heimat”, vagyis Haza cím jelentése már önmagában is sokat sejtet. Maik Weichert, a zenekar gitárosa egy interjú során kifejtette, hogy számukra a "haza" nem csupán egy földrajzi lokáció, hanem inkább egy lelki menedék: valami, ami formálja elképzeléseinket és tetteinket. A zenéjüket is sajátos perspektívából közelítik meg: szerintük az agresszív, mégis dallamos death metal stílusuk olyan, mint egy rakéta, ahol a szöveg a detonátora.
Maik szerint, mivel a zenekar tagjai nem képzett zenészek, náluk minden az energiáról szól - olyan ez, mintha az emberek fejébe üvöltenék a mondanivalójukat.
Nos, kedves Maik, energia az tényleg van bőven, de ezen kívül még sok más is. Ez a lemez ugyanis hemzseg a kiváló daloktól. Őszintén szólva, ebben a stílusban rég hallottam ennyire brutálisan jól megszólaló, húzós és energikus albumot.
Az egész egy lenyűgöző, grandiózus bevezetővel kezdődik, amelyet az Ad Arma varázslatos dallamai kísérnek. Ezt követően a történet feszültsége fokozódik, míg a végén a hasonlóan mély és elgondolkodtató Inter Arma zárja le a művet, egyfajta szimbolikus körforgást teremtve.
Ami pedig a kettő között rejlik? Nos, azok igazán különleges zeneszámok!
A War Is the Father of All egy őrült energiabomba - feszes tempó, kiváló zenei megoldások, és egy fülbemászó refrén, ami elsőre elkapja az embert. Itt markánsan érezhető a göteborgi hatás, sötét, mégis atmoszférikus hangulati képekkel.
Ugyanilyen erőteljes a Confounder és a Whisper From Above is: kemények, mint a kád széle, húznak, mint egy igás barom, és közben ott a dallam - ezeken a dalokon is átfúj a skandináv jeges szél.
A Those Left Behind kalapálós, lendületes, igazi sodró darab, a Silent Guard pedig tele van dühvel, érzelemmel, és lenyűgöző hangszeres megoldásokkal.
Bár egy kicsit háttérbe szorul, a Ten Days in May, a Dora és a Killswitch Engage feldolgozás, a Numbered Days még mindig jelentős erőt képvisel. Ráadásul ebben a számban Jesse Leach is részt vesz, ami csak még izgalmasabbá teszi a dal élményét.
Egyetlen olyan dal van, amit kevésbé találtam emlékezetesnek - ez a My Revocation Compliance. Nem rossz, csak egyszerűen elsiklik a többi mellett.
A végére egy igazi csúcsélményt tartogattam, ez pedig nem más, mint az Empowerment című dal. Olyan ez a zenei műalkotás, mint a Himalája lenyűgöző nyolcezres hegyei közül a legimpozánsabb, a Mount Everest, amely magasan a többiek fölé emelkedik.
A saját stílusában valódi sláger – magával ragadó refrén, pazar megoldások, és olyan pillanatok, amik libabőrt csalnak az ember bőrére. Egyszerűen imádom!
Fontos kiemelni ezeket a "képzetlen" zenészeket is:
Ráadásul a borító is gyönyörű - Eliran Kantor munkája, aki korábban is dolgozott már a zenekarral.
Összegzésképpen elmondható, hogy a Heimat egy sokszínű, lebilincselő, szenvedélyes és erőteljes album. Nagy öröm számomra, hogy a sors végre lehetőséget adott arra, hogy felfedezhessem őket.