Helyszíni vizsgálatot végeztünk a Spar és az Auchan központjában.


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Spar Magyarország Kft. és az Auchan Magyarország Kft. ellen, mely a lengyel Maspex-csoporttal kapcsolatos ügyekre vonatkozik. A GVH munkatársai a két kiskereskedelmi vállalat központjában helyszíni kutatást végeztek, előzetes értesítés nélkül, és több adatot lefoglaltak a nyomozás keretében.

2023 elején indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Maspex Olympos Kft.-vel szemben. A lengyel élelmiszergyártó Maspex magyarországi leányvállalata többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák hazai forgalmazója. A GVH szerint a cég partnereivel kötött szerződéseiben vélhetően meghatározta az általa forgalmazott termékek minimális, illetve rögzített viszonteladási árait, korlátozva ezzel a piaci árversenyt. A lengyel tulajdonú cég egy 2023 elején lezárt ágazati vizsgálat során került a GVH látókörébe, amelyben a vendéglátóhelyek italbeszerzéseit vizsgálta.

A folyamatban lévő eljárás keretein belül a Maspex mellett számos magyar kiskereskedelmi lánc is részt vesz, beleértve az Aldi, a CBA, a Coop és a Tesco üzleteit. Az eljárás során a versenyhatóság olyan bizonyítékokra bukkant, amelyek alapján indokoltá vált, hogy további két kereskedelmi láncot, a Spar Magyarország Kft.-t és az Auchan Magyarország Kft.-t is bevonjanak a folyamatba.

A hétfőn végrehajtott, előzetes bírói engedéllyel zajló rajtaütés alkalmával fontos adatokat és bizonyítékokat sikerült lefoglalni.

Megjegyezték, hogy a GVH fokozott figyelemmel kíséri a kereskedelmi szektorban és az élelmiszerpiacokon zajló folyamatokat. Április 15-én gyorsított ágazati vizsgálatokat indítottak a tej és tejtermékek, illetve az étkezési tyúktojás hazai piacán a termékkategóriákban tapasztalt ár-fluktuáció és -emelkedés miatt. Emellett a teljeskiőrlésű termékek piacán is fellép a nemzeti versenyhatóság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok gyanújával.

Related posts