Mali: A következő év költségvetésének két fő alapelve az életszínvonal emelése és a gazdasági fejlődés előmozdítása | Vajdaság MA
A 2025-ös költségvetés két kulcsfontosságú fókuszterülete a lakosság életszínvonalának dinamikusabb emelése, valamint Szerbia gazdasági fejlődésének fenntartása a jelentős beruházások révén – mondta el Siniša Mali pénzügyminiszter a mai napon.
A szerb parlament pénzügyi bizottságának nyilvános meghallgatásán a 2025-ös költségvetést érintő törvényjavaslat bemutatása során kiderült, hogy a következő évben 4,2 százalékos gazdasági növekedést terveznek.
"Ha megnézzük az idei év első kilenc hónapjának eredményeit, Szerbiában 3,9 százalékos a növekedés, míg az eurózónában az átlag 0,7 százalék körül van. Tehát Szerbia megtalálta a módját annak, hogy folyamatosan nagyobb növekedést mutasson fel az európai átlaghoz képest. Gyors ütemben közelítünk az életszínvonalukhoz, másrészt megőriztük az ország makrogazdasági stabilitását" - húzta alá Mali.
Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (NBS) vezetője ma bejelentette, hogy az NBS egyetért a szerb kormány által benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslattal, és előrejelzése szerint 2025-re 3,7%-os inflációval számolnak.
"Idén év végére négy százalék körüli szinten kell lennie az inflációnak, majd elkezd lassulni, s a következő év végén megközelíti a középső célértéket. Számokban kifejezve, 2025-ben 3,7 százalékos átlagos inflációra számítunk, ami összhangban van a pénzügyminisztérium előrejelzésével, amit a 2025. évi költségvetés elkészítésekor használt, s amely szerint az infláció 3,5 százalékos lesz" - mondta Tabaković.
A szkupstinában hétfőn indul el a 2025-ös költségvetést érintő törvényjavaslat vitája.