Mentes Júlia színésznő számára nem a szakmai teljesítményei határozzák meg az értékét, hanem inkább az emberi kapcsolatai és az élethez való hozzáállása.

Mentes Júlia színésznő véleménye szerint a színész szakma inkább a gyakorlati tapasztalatokra épít, azonban ő személyesen élvezi, ha leülhet és elmélyülhet a tanulásban.

Mentes Júlia színésznő karrierje a Thália Színház színpadán kezdődött, ám most már harmadik éve a Katona József Színház csapatát erősíti. A Junior Príma és Máthé Erzsi-díjas művésszel beszélgettünk a váltásról, a színészi pályáról, valamint arról, hogyan találja meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között.

Az ELTE anglisztika szakán kezdted a tanulmányaidat. A színjátszókörös évek után sem érezted, hogy a színház lenne a te tereped?

Akkor még nem igazán tudtam, mit szeretnék csinálni, és az angol szak arany középútnak tűnt, mivel egyszerre volt humán szakirány sok irodalommal, valamint reál gondolkodást igénylő nyelvészeti tárgyakkal. Reméltem, hogy menet közben majd kialakul, hogy merre akarok tovább menni.

Az ELTE-n eltöltött három év rendkívül értékes tapasztalatot nyújtott számomra. A Színművészeti Főiskolára való felvételim során sokkal tudatosabb voltam, mint ahogyan tizennyolc évesen lettem volna. Nagy örömömre szolgált, hogy átélhettem azokat a kihívásokat, mint például a zh-k, beadandók írása, tételek tanulmányozása és a pótvizsgák. Ezek az élmények hozzájárultak a fejlődésemhez és a szakmai készségeim megerősítéséhez.

Mennyire szándékos volt a választásod, hogy zenés osztályba kerülj, vagy inkább a sors keze játszott közre ebben a döntésben?

Abban az évben, amikor a zenés szak megnyitotta kapuit, számomra egyértelmű volt, hogy ott a helyem. Bár nem kifejezetten énekes színészi pályára készültem, évek során zongoráztam, zenekarokban játszottam, és mindig is vonzott a zene világa – jó érzés volt tudni, hogy nem kell lemondanom róla. Később Selmeczi György és Novák Eszter révén egy új világ nyílt meg előttem, amelyben a zenés műfaj iránti szenvedélyem kibontakozhatott. Most is szívesen részt vennék egy musicalben, különösen, ha élőzene kísérné a produkciót.

A Thália Színház volt az a hely, ahol pályafutásom kezdetét vette. Itt számos zenés produkcióban szerepelhettem, amelyek sokat formáltak művészi fejlődésem során. Azonban, ha őszinte akarok lenni, a Thália és a Katona között nem könnyű az átjárás, és ezt senki sem szeretném megbántani. De hát az élet tele van meglepetésekkel! Hogyan kerültem ide? Talán a sors irányította az utamat, vagy egy jól elkapott lehetőség hozott ide. Mindenesetre izgalmas új kihívásokat hozott, és örömmel csatlakoztam a Katona társulatához!

Ez érdekes történet, mert Tarnóczi Jakabhoz köthető a Thália és a Katona is. Zenés rendező osztályba járt, és sokat dolgoztunk együtt az egyetemen. Amikor meghívta őt Schell Judit a Tháliába rendezni, Jakab engem kért a Bernd Róza című előadás főszerepére, utána szerződtem oda. Végül a Katonából Máté Gábor igazgató keresett meg. Elmondta, hogy korábban is felmerült már a nevem, de a meghívásomban szerepe volt annak is, hogy Jakab odakerült, mint állandó rendező.

Gondolkodtál alaposan a váltás előtt?

A Tháliát nagyon szerettem, és a mai napig örömmel gondolok arra az időszakra, de vonzott a váltás lehetősége is. Inkább amiatt volt bonyolult a helyzet, mert kaptam egy másik ajánlatot is. Nem volt könnyű a döntés, hiszen ilyenkor olyan dolgokat is mérlegelnie kell az embernek, amik igazából csak feltételezések.

Miért érdemes a Katona József Színház mellett dönteni? Azért, mert ez a hely nem csupán egy színház, hanem egy igazi kulturális központ, ahol a színművészet és a közönség találkozása mindig izgalmas élményekkel ajándékoz meg minket. Itt a kortárs dráma és a klasszikus művek egyaránt helyet kapnak, a színészek pedig olyan szenvedéllyel és elhivatottsággal lépnek színpadra, hogy az mindenki szívét megdobogtatja. A Katona József Színház atmoszférája egyedülálló, hiszen a közönség és a művészek közötti kapcsolat itt igazán különleges. Az előadások mellett pedig számos kiegészítő program, beszélgetés és workshop várja az érdeklődőket, így a színház nem csupán egy hely, hanem közösségi élmény is. Ha tehát a művészet és a kultúra iránt érdeklődsz, a Katona József Színház mellett nemcsak szórakozni, hanem tanulni és fejlődni is lehetőséged nyílik.

A Katonába jellemzően Zsámbéki Gábor és Máté Gábor osztálya révén vezet az út, vagy a gyakorlati évek leteltével szerződtetnek, ami miatt a társulatban viszonylag alacsony a fluktuáció. Ezért a felkérés teljesen váratlanul ért.

Hogyan indult a téma? Mi volt az első lépés, amivel nekiálltál?

Az én pályafutásom során izgalmas pillanatokkal gazdagodhattam, hiszen az első szerepátvételem a Kaukázusi krétakörhöz kötődik. Borbély Alexandra szülési szabadságra távozott, és ezt követően még két másik szerepet is magamra vállaltam. Az első önálló bemutatóm pedig a Székely Kriszta által rendezett Hedda Gabler volt, ami különösen emlékezetes élmény számomra.

Kiváló kezdés! Milyen érzéseid vannak most a Katonában?

Nincs olyan színház, amelyet szívesebben látogatnék, mint ezt. Valahogy mindig is azt hallottam, hogy ez a közeg meglehetősen zárkózott, és nehéz benne megtalálni a helyünket. Én pedig egész nyáron azon agyaltam, hogyan tudom majd megmutatni, hogy helytállok, vagy hogy megfelelek az elvárásoknak.

Azóta már hét előadásban játszol, melyik áll hozzád a legközelebb?

A legeket sosem voltam igazán híve, de a Magányos emberek, amit éppen most, az interjú után játszunk, számomra egy igazán különleges színházi élmény. A próbafolyamat során mintha minden csillag harmonikusan együtt állt volna; a csapat minden tagja kiváló formában volt, és úgy érzem, sikerült valami igazán fontosat és újszerűt alkotnunk.

Amellett, hogy élvezem, hogy az alkatomtól nagyon eltérő szerepet játszhatok, az előadás realista jellegéből adódóan színészileg mindig egy egészen különleges közös játékban van részünk, a valóság és a hétköznapiság illúziójába belehelyezkedve, a hagyományos színházi szabályokat felrúgva, a nézőknek akár háttal állva.

Ezt az előadást a Kamrában, egy jóval kisebb, intimebb térben játsszátok, mint a nagyszínpadon. Ez nem feszélyez téged?

Soha nem éreztem kényelmetlenül magam a nézők közelsége miatt. Ez a tér azonban különleges, és néha olyan érzésem van, mintha senki sem figyelne ránk. Egy lakásbelsőt alakítottunk ki, ahol minden részlet valósághű. A nézők kívülről, egyfajta „kémlelő” pozícióból követik az eseményeket, a falakon át, így néha tényleg úgy tűnik, mintha csak magunkra koncentrálnánk.

A közösségi média is egyfajta kapcsolat, de te ott semmilyen önpromót nem alkalmazol. Az Instád olyan, mintha egy gyönyörű utazási fotóalbum lenne.

Tudom, hogy hasznos lehetne, de egyelőre úgy érzem, nincs szükségem rá, mert megvan amire vágyom. Szerencsére sok munkám van. . Utazós képeket szívesen töltök fel, de ennél jobban nem szeretnék beengedni senkit a privát életembe. Úgyis csak egy hamis valóságot tudsz mutatni magadról. Folyamatosan szerepeket játszom, magamról is alkossak egy kreált képet...?

A színészek gyakran "panaszkodnak", hogy a sok előadás mellett nehezen tudnak utazni. Te, hogy oldod meg ennek a logisztikáját?

A művészeti titkárok már úgy veszik fel a telefont, mintha egy régi ismerős hívna: "Na, mi újság? Most hova készül a lábad?" Amint megérkezik a műsor, és felfedezem a három egymást követő szabad napot, azonnal elönt a gondolatáradat: hogyan tölthetném el ezeket az értékes órákat, ezért gyorsan elhárítom a színházak hívásait. Már három éve nyaranta tartom ezt a másfél hónapos pihenőt, hogy feltöltődhessek.

Az anyagi szempontokat alaposan mérlegelnem kellett, de úgy vélem, hogy megéri az áldozatokat meghozni. Mostanra tisztán látom, hogyan szeretném formálni az életemet, és küzdök is érte. Régebben, mint sok más szakmabeli, hajlamos voltam minden feladatot magamra vállalni, és szinte megállás nélkül dolgoztam. Nyilvánvaló, hogy ebben a hozzáállásban rejlik egyfajta félelem vagy kényszer: csupán akkor érzem magam értékesnek és hasznosnak, ha folyamatosan aktív vagyok.

Jelenleg azon dolgozom, hogy ne hagyjam, hogy mások véleménye határozza meg az önértékelésemet és az értékemet, hanem saját belső értékeimre és erősségeimre összpontosítsak.

Olaszország különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen nem csupán gyönyörű tájai és ínycsiklandó ételei vonzanak, hanem a kultúrája és a történelem gazdagsága is. Minden egyes utazás során új felfedezések várnak rám, legyen az egy eldugott kis falu, ahol a helyiek mesélnek az életükről, vagy egy híres város, ahol a művészet és az építészet lenyűgöző remekművei tárulnak elém. Olaszország számomra nem csupán egy úti cél, hanem egy inspiráló élmény, ami mindig új élményekkel gazdagít.

Sok helyen jártam már, de Olaszországban, főleg délen, azt érzem, hogy otthon vagyok. Az a vágyam, hogy nyugdíjas koromban ott éljek és piacozzak, kávézókban üldögéljek.

Belevágtál egy igazán izgalmas kerékpáros kalandba! Otthon is szívesen pattanál nyeregbe, vagy inkább más közlekedési módokat részesítesz előnyben?

Rövid távon már elég régóta használom a biciklit, de Pesten sosem ültem nyeregbe túra előtt. Az egész véletlenül alakult: egy utazásom során a tengerhez szerettem volna eljutni, de mivel nem volt hitelkártyám, az autóbérlés nem jött szóba. Így hát a bicikli lett a megoldás. Ma is élénken él bennem az a felemelő érzés, ahogy felfedeztem, hogy ennél szabadabb közlekedési módot el sem tudnék képzelni!

Ha éppen nincs alkalmad felfedezni új tájakat, mi az, ami igazán feltölt?

A Covid idején szoktam rá a kirándulásra, gyakran járok a Pilisbe. Van, hogy egyedül, van, hogy barátokkal. A legjobban az kapcsol ki, ha főzök, és a háttérben megy a Jóbarátok. Nem vagyok profi, inkább lelkes kísérletező, szeretek minél több fajta receptet kipróbálni.

A kerékpározás és a túrázás során nem szükséges különleges öltözködés, de néha talán szeretnéd megmutatni a nőiesebb énedet is, igaz?

Alapvetően a natúr stílus híve vagyok, és a visszafogott színek, valamint letisztult fazonok vonzanak. Kellemetlenül érzem magam, ha erős sminkkel vagy feltűnő ruhákban kell megjelennem. A hajamat általában csak szabadon hagyom, és igyekszem megőrizni a természetes színét. Jelenleg ékszereket is viselek, de ez nálam mindig változó - most az ezüst ékszerek időszakát élem, és élvezem a finom egyszerűségüket.

Jól tolerálod a váratlan helyzeteket? Mint amikor egy filmfesztivál előtt elkeverik a csomagodat a repülőn?

Egészen szórakoztató szituációba keveredtem, de hála az égnek, az efféle meglepetésektől sosem pánikolok be. Monte Carlo festői környezetében, egy káprázatos filmfesztiválon tartózkodtunk, és a ruhám eltűnése nem volt a legnagyobb gondom. Szerencsére a gálára végül előkerült a gyönyörű Tóth Bori szett, ami igazán feldobta az estémet. Talán éppen ezért vagyok annyira szerencsés utazó, mert az ilyen váratlan fordulatok inkább izgalmat csempésznek az élményeimbe, mintsem csalódást okoznának.

Ha hét év múlva ismét összefutunk, te hova képzeled magad? Milyen álmokkal és célokkal nézel majd szembe?

Ez a hét év valóban mérföldkőnek számít, és bár sok időnek tűnik, fogalmam sincs, mi vár rám. Remélem, hogy ezen időszak alatt rengeteget fejlődöm és átalakulok. Talán éppen itt, ezen az úton találom meg önmagam.