**Nyakig Mézben - Az Etikáról** Az életünk során számos helyzettel találkozunk, amelyek etikailag megkérdőjelezhetők. Az etika, mint a helyes és helytelen cselekedetek tudománya, segít eligibilálni ezeket a kihívásokat. Olyan, mint egy mézédes szirup, am
A zenészi pálya rendkívül gazdag és színes világot tár elénk. Van, aki ezt a hivatást mesterségként fogja fel, mások művészi kifejezésmódot látnak benne, míg egyesek a közönség szolgálatát helyezik előtérbe. Akadnak olyanok is, akik csupán üzleti lehetőségként tekintenek a zenére, és úgy kezelik azt.
A zene gazdag és sokszínű világában számtalan kifejezési mód, esztétikai irányvonal és funkcionális szerep található. Ezen aspektusok folyamatosan átalakulnak, tükrözve a különböző történelmi és kulturális időszakok hatásait, valamint a társadalom változó igényeit.
Neveltetésünk, tanulmányaink és tapasztalataink során világossá vált számunkra, hogy az etika az erkölcs mélyebb filozófiai vizsgálata. Hasonlóan a zenéhez és más művészeti ágakhoz, az etika is folyamatosan fejlődött, alkalmazkodva az idők gyakorlati igényeihez és kihívásaihoz.
Minden, amit ma észlelünk és tapasztalunk, tulajdonképpen egy logikus következménye és szintézise az emberiség eddigi közös szellemi és morális kalandjának, a zenei irányzatokat és trendeket is beleértve. Mert minden volt már amiből most vannak és majd lesznek dolgok.
Az etika lényegében a józan ész és a helyes érzések mentén kialakított döntések és cselekedetek irányító alapelveit jelenti. Ha alaposabban megvizsgáljuk ezt a fogalmat, érdekes párhuzamokat találhatunk a zene világában, különösen a zenélés során. A zene nem csupán hangok összessége, hanem egyfajta kommunikációs forma is, amely mély érzelmeket és gondolatokat közvetít. Amikor zenélünk, nem csupán technikai tudásra van szükség, hanem etikai megfontolásokra is. Például, amikor egy zenész előad, felelősséggel tartozik a közönségének, hogy olyan élményt nyújtson, ami értékes és tiszteletteljes. A zenében a választásaink – legyen szó dallamokról, harmóniákról vagy ritmusokról – mind etikai dimenzióval bírnak. Hogyan fejezzük ki az érzelmeinket? Hogyan reagálunk a közönség reakcióira? Mindezek a kérdések az etika és a zene közötti szoros összefonódást tükrözik. Tehát, ha elgondolkodunk az etika és a zenélés kapcsolatán, láthatjuk, hogy a zene nem csupán művészet, hanem egyfajta etikai választás is, amelyben a művész felelősséget vállal a kifejezésmódjáért, a közönségért és a zenei közösségért.
Minden ambiciózus zenész előbb vagy utóbb felkerül valamilyen színpadra, részt vesz egy produkcióban, és belép a showbusiness világába. A lehetőségekhez való hozzáférés ma már szinte mindenki számára adott, ami önmagában nem probléma. A csúcsra való feljutás sem olyan bonyolult, mint régen volt. Az igazi kihívás azonban a csúcson való megmaradás, és az, hogy ezt minél tovább elérjük. Ehhez már a puszta tehetség nem elegendő; itt sokkal mélyebb és összetettebb készségekre van szükség.
A hivatástudat, a kifinomultság, a tanulmányi elkötelezettség, a személyes integritás, a megbízhatóság, a tiszteletteljes magatartás és a kiszámíthatóság mind kulcsfontosságú elemei a siker tartós megőrzésének és fejlődésének. Ezekben a pillanatokban dől el, hogy ki az, akinek helye van közöttünk, ki az, aki kiérdemelte a bizalmunkat, és ki az, aki képes továbbvinni hivatásunk méltóságát a következő generáció számára. Tudjátok, ez egy különleges és zárt közösség. Hiába nevezed magad művésznek, és hiába szerepelsz különböző alkalmi eseményeken, ha nem rendelkezel ezen értékekkel, akkor nem tekinthetünk rád kollégaként. Itt nincs helye a felfuvalkodottságnak, a kicsinyességnek, az árulásnak és az alacsony szintű manipulációnak.
Hivatásunk méltósága minden egyes pillanatban velünk van... Ebben a klubban ezt a szellemiséget őrizzük. A zenészek közötti kapcsolatok és érdekek összefonódását egy sajátos erkölcsi alapelv határozza meg. Létezik egy etikai keret, amely irányítja a viszonyunkat egymás és a közönség felé. Vagy legalábbis ennek kellene lennie.
Ezért kiemelkedően lényeges, hogy tartsuk szem előtt a szakmai higiéniát... ezért írom most ezeket a sorokat az etikáról. Hidd el, minden egyes hang, amit megformálsz, új jelentést és mélységet nyer, ha tisztában vagy azzal az úttal, amelyet az előző generációk tapostak ki számodra. Ez a tudás nemcsak zenei és művészi szempontból fontos, hanem erkölcsi értelemben is.
Nézzük meg, miről is szól a dolog!
Voltak idők, amikor a művészek, a színészek, a filozófusok, a zenészek és a tanítók a társadalom megbecsült és hiteles tagjai voltak... Gondolkodó iskolák, törvények és civilizációk épültek munkásságukra. Ez manapság már nincs így... Egyre jobban terjed egy különös jelenség, ami hasztalan, társadalmi-gazdasági-politikai-filozófiai erővel nem rendelkező öncélú életkalanddá silányítja hivatásunkat. De azért vagyunk még néhányan, működünk, dolgozunk és próbáljuk megosztani legbensőbb lényünket a közönséggel, vagy azzal, aki éppen megtisztel kíváncsiságával.
Az 1789-es francia forradalom egy teljesen új társadalmi és gazdasági paradigmát indított el. A feje tetejére állította az addigi világot minden elképzelhető aspektusában. A nagy változások közepette megjelent valami, amire nem számított senki, de ami egy teljesen új helyzetbe hozta az előadóművészet gyakorlóit... újra megjelent a névtelen közönség, az Ezerfejű Cézár. Ez a furcsa és új közeg gyakorolta azt a nyomást, ami miatt addig ismeretlen eszközrendszerek és intézmények jöttek létre. Mint például a belépőjegy vagy a koncert bérlet intézménye. Megjelentek az ún. Filharmóniai Társaságok, amik eredetleg irodalmi körök voltak, de lassan az élő zenélés mecénásaivá alakultak át. A XIX. század elején jelentek meg a zeneiskolák, bővülni kezdett a zenei repertoár, sorra épültek az operaházak, amikben később színházi társulatok létesültek. Megjelentek a koncert turnék - gondoljunk csak Liszt vagy Paganini híresen hírhedt, néha botrányos koncertkörútjaira. Megjelent az impresszárió intézménye, ami már akkor is pont ugyanolyan adottságokat követelt az illetőtől, mint manapság. Innen már mindenkinek ismerősen kéne hangozzon az eddigi elbeszélésem. A technológián kívül azóta, alapjaiban véve, nem igazán változott ez az egész dolog. Az előadóművész egyre jobban a közpénzek és a mindenkori hatalom kiszolgáltatottja lett. Ezek történelmi tények, a fejlődés velejárói. Ha tetszik, ha nem, meg kell értsük, el kell fogadjuk és fel kell vállaljuk azért, hogy lépni tudjunk hivatásunkban, és hogy tudatlan arroganciánk ne legyen fék számunkra.
A világ folyamatos fejlődése és a kulturális korszakok dinamikus átalakulása egy új típusú gondolkodásmódot hozott magával, amely szerint szinte minden megengedett - ám valójában semmi sem valósítható meg igazán. Ami három évtizeddel ezelőtt még erkölcsi vagy művészeti értéknek számított, az mára elhalványult. A technológiai előrehaladás nemcsak demokratizálta a művészetet, hanem sok esetben felhígította annak etikai normáit és kódexét is. Manapság ritka kincsnek számít a valódi, karizmatikus és hiteles zenész... A legtöbben sajnos csupán illúziót kergető, felületes próbálkozások, egyfajta átmeneti jelenség a zenei tájban. Ezt a hiányzó hitelességet könnyen észlelhetjük a hangjaikból, mégis ők dominálják a rádiók és a média világát, elnyomva a valódi tehetségeket.
Ilyen körülmények közepette, amikor ennyire nem kellünk már senkinek, szép lassan felfedezzük és megéljük kiszolgáltatottságunkat, sebezhetőségünket és hasztalanságunkat. De azért megvan még a krém is... az etika és a kódrendszer inkább ennek a kategóriának a méltósága. Ezen a rendszeren keresztül védjük hivatásunkat, védjük az erre érdemes zenésztársainkat, védjük érzékeny belső tartalmainkat és védjük a zenét.
Ezért kell ismerni, betartani és tanítani a KÓDOT! De figyelem, ezt kizárólag egy beavatási és tesztelési időszak sikeres eltöltése után lehetséges... mert másképp a kegyetlen szelekció mindig közbeszól.
