Orbán Viktor a hatalom visszaállításának tervét forgatja a fejében, amely a diktatúra jegyeit viseli magán.
Az Orbán-rendszer másfél évtizedes fennállása alatt sokan próbálták megragadni annak lényegét. Egyértelműen nem sorolható a diktatúrák közé, mint amilyen Fehéroroszország, ugyanakkor a demokráciák táborába sem illeszthető be, mint például Ausztria. Filippov Gábor fogalomalkotása alapján az Orbán-rezsim egy hibrid politikai konstrukciónak tekinthető, amely nem teljesen zsarnoki, de a jogállam jegyeit sem mutatja teljes mértékben. Leginkább egy versengő autoriter rendszerként jellemezhető: olyan kormányzati forma, amely ugyan magán hordozza az önkényuralom jellemzőit, ám választások révén mégis legyőzhető. Ennek ellenére a Fidesz által megalkotott szabályok és választási körzetek miatt a potenciális kihívóknak rendkívül nehéz dolguk van: egy megbillentett csocsóasztalon kell Orbán Viktornál több gólt szerezniük ahhoz, hogy esélyük legyen a győzelemre.
A Fidesz második kormányzásának első tizennégy éve alatt nem jelent meg olyan ellenfél, aki képes lett volna megkérdőjelezni a kétharmados győzelmet. Az ellenzéki pártok, amelyek teljes mértékben alkalmazkodtak a rezsim feltételeihez, valójában az illiberális győzelmek motorjaivá váltak. Most azonban a nemzetközi politikai porondra váratlanul belépett egy új kihívó, aki nemcsak a háztáji ellenzéket előzte meg gyorsan, hanem a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint már a Fidesz előtt is jár. Erre reagálva Orbán Viktor immár sürgető lépéseket tesz a rendszerének diktatórikus átalakítása érdekében.
Egy hibrid rezsim három alapvető aspektusban különbözik a diktatúrától: nem alkalmaz fizikai erőszakot polgáraival szemben, lehetővé teszi a kritikát jogi keretek között a köztereken és az ellenzéki sajtóban, valamint demokratikus választások révén kész átadni a kormányzás jogát. Az utóbbi hetekben Orbán Viktor olyan lépéseket tett, amelyek célja, hogy hibrid rendszerét nyílt elnyomássá formálja, és ezzel megkérdőjelezi, hogy a 2026-os választási vereség esetén önként átadná-e a hatalmat Magyar Péternek.
A miniszterelnök első lépésként a gyülekezési törvény szigorításával reagált az Oroszországból érkező kritikákra, hivatkozva a gyermekek védelmére, és betiltotta a meleg büszkeség menetét, mint olyan rendezvényt, amely állítása szerint homoszexualitást népszerűsít, ezzel veszélyeztetve a fiatalok egészséges pszichés fejlődését. Ez a magyarázat azonban teljes mértékben téves, hiszen a homoszexualitás nem betegség, és nem terjed contagiósan, így a Budapest Pride rendezvény nem jelent semmiféle veszélyt a gyermekekre. A valódi célja ennek az intézkedésnek a gyülekezési jogok korlátozása. A kormányfő Hadházy Ákos hídfoglalásaira reagálva még tovább fokozza a helyzetet: a közlekedés akadályozására hivatkozva készen áll a spontán demonstrációk korlátozására is. Nem nehéz belátni, hogy ez az állampárt számára mennyire hasznos lehet, különösen, ha 2026 tavaszán a közterekre áramlanak az ellenzéki érzületű állampolgárok.
A miniszterelnök retorikája 2025-re minden eddiginél agresszívabbá vált. Miután Menczer Tamás a közélet legmagasabb szintjein elindította az italkimérésekbe illő, provokatív stílust, Orbán Viktor nemcsak hogy nem bírálta meg kommunikációs igazgatóját, hanem március 15-én, a politikai ellenfeleit "poloskázó" beszédével még inkább felerősítette e tendenciát. A poloska, mint tudjuk, egy kellemetlen és büdös rovar, amelynek eltaposása viszonylag egyszerű feladat; az emberek többsége pedig az elpusztított poloska iránt általában nem érez együttérzést. Érdemes megemlíteni, hogy az 1994-es ruandai népirtás egyik közvetlen előzménye az volt, hogy a hutuk által uralt állami rádióban a tuszi kisebbséget következetesen csótányként emlegették. Orbán beszédét követően a Tisza Párt pultjai olyan fizikai támadások célpontjává váltak, amelyek száma néhány hét alatt meghaladta az elmúlt évtized politikai aktivistái ellen elkövetett atrocitások összességét Magyarországon. A politikai agresszivitás normalizálása és a társadalmi többség érzéketlenné tétele a "kártevők" erőszakos támadásai iránt, ráadásul a gyülekezés akadályozásának kiterjesztett lehetőségeivel párosulva, lehetővé teszi, hogy a Fidesz egy elvesztett választás után akár a roncstársadalom és a futballhuligánok, akár a rendfenntartó erők utcai fellépése révén megőrizze hatalmát.
Ez persze csak vészforgatókönyv lehet a Fidesz stratégáinak fejében, hiszen amelyik kormányfő elcsal egy választást, vagy egy elvesztett választást követően nem adja át a kormányzás jogát, és erőszakot alkalmaz, az végképp leszámol rendszere félautoriter-félalkotmányos mivoltával, és olyan útra lép, ahonnan nincs visszatérés. Márpedig Orbán Viktornak gazdasági okokból igenis szüksége van a sokat szidalmazott Brüsszelre meg az európai piacokra, de Vlagyimir Putyin szemében is csak akkor hasznos csatlós, ha belülről tudja gáncsolni és bomlasztani az európai együttműködést.
Jobb, ha a lehetséges kihívókat a rendszer már a kezdeti lépésekben megpróbálja akadályozni, így a hatalmi piramis csúcsán álló legfőbb hűbérúrnak elkerülhetők a választási vereségből adódó kényelmetlen következmények. Ennek a stratégiának sokféle megnyilvánulása létezik: Iránban például az Őrök Tanácsa határozza meg, hogy kik indulhatnak a választásokon, míg Oroszországban az ellenzéki politikai szereplők gyakran eltűnnek, vagy éppen terrorista címkével illetik őket, mint ahogyan Garri Kaszparov esetében is történt, aki kénytelen volt elhagyni hazáját. Törökországban pedig Erdogan elnök legfőbb riválisa, az isztambuli főpolgármester, Ekrem Imamoglu letartóztatása világosan jelzi, hogy a török autoriter rezsim a választási eredmények megkérdőjelezésekor nem habozik szigorú intézkedéseket hozni, hogy megőrizze hatalmát.
A Tisza népszerűségének megfékezhetetlensége miatt a Fidesz is elkezdett olyan lépéseket fontolgatni, amelyek elősegíthetik, hogy Magyar Péter ne vezethesse pártját a 2026-os országgyűlési választások során. Ilyen például az Európai Parlamenti képviselőktől mostantól elvárt vagyonnyilatkozat, amelynek révén egy apróbb hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy megakadályozza Orbán Viktor kihívójának miniszterelnök-jelöltségét. Továbbá a hatalom a folyamatosan növekvő Szuverenitásvédelmi Hivatal eszközeit is bevetheti, hogy bizonyítsa: Magyar Péter egy külföldről támogatott ügynök, aki Magyarország gyarmatosításán fáradozik, így a választáson való részvétele elfogadhatatlan. A drogtörvény nemrégiben bevezetett szigorítása pedig lehetőséget ad arra, hogy a hatóság a "drogültetés" orosz módszerével hirtelen kereskedelmi mennyiségű kábítószert találjon Magyar Péternél.
De vajon képes lenne a magyarok miniszterelnöke olyan módszereket alkalmazni, amelyek még inkább megkérdőjeleznék rendszerének elfogadottságát a világ szerencsésebb országaiban? Ha a kihívója egyszerű többséget nyer az Országgyűlésben, talán nem is lenne szüksége ilyesmire. Ekkor Polt Péter továbbra is a legfőbb ügyész maradna, és Orbán Viktor szövetségesei töltenék be a pozíciókat az Alkotmánybíróságban, az Állami Számvevőszékben, valamint az egyetemek irányító testületeiben. A közszolgáltatásban is megmaradna a stróman kezében a Tv2, az Origo pedig továbbra is az ő érdekeit képviselné, ahogyan a megyei és ingyenesen terjesztett lapok, valamint a bulvársajtó jelentős része is. Az illiberális mélyállam meglehetősen stabil, míg Pénztáros Lőrinc elegendő anyagi háttérrel bír ahhoz, hogy Orbán Viktor még az ellenzékből is fenntartsa a propagandagépezetet, és legkésőbb négy év múlva reális esélyt kapjon a kormányzás visszaszerzésére.
Az a helyzet, hogy amint egy valódi ellenzéki erő kétharmados többséget nyer, amelyhez akár negyvenöt százalékos listás támogatottság is elegendő lehet, a hatalom átadása súlyos következményekkel járhat a miniszterelnök számára. Egy olyan legfőbb ügyész, aki valóban elkötelezett a feladatai iránt, a már az ellenzéki sajtó által feltárt ügyek tucatjaiban kezdhet el nyomozni, és talán csak Orbán tudja, hogy egy független igazságszolgáltatás mennyi rejtett titkot, vagyis „zebra csontvázat” találhatna a szekrény mélyén. Ha a Tisza Párt kétharmados többséghez jut az Országgyűlésben, a rendszer kegyeltjei közül sokan menekülni fognak, míg mások valószínűleg az új hatalommal való együttműködést választják, hogy büntetlenségükért cserébe segítsenek a hatalmi piramis felettük álló képviselőinek börtönbe juttatásában. Akárhogy is alakulnak a választások, az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, hogy ha a magyar miniszterelnöknek szembesülnie kell a zsákmányul ejtett Magyarország elvesztésével, ő kész arra, hogy a hibrid rendszerét nyílt zsarnoksággá alakítsa. „Én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik létrehozták azt” - mondta Orbán Viktor 2012 őszén az Országgyűlésben, ezzel nem sok kétséget hagyva szándékait illetően. A korábbi ellenzéki aktivista, ma már országúrrá vált politikus éppen a diktatúra visszaállítását tervezi. Aki az Orbán-rendszer 2026-os bukásában bízik, annak fel kell készülnie a legrosszabbra is.
