Pakisztán offenzívát indított Afganisztán ellen, amely során több mint 40 ember életét vesztette.
Pakisztán kelet-afganisztáni légicsapásaiban 46 ember, főként nők és gyerekek haltak meg - közölte szerdán egy tálib kormánytisztviselő.
Hamdullah Fitrat, az afgán kormány helyettes szóvivője tájékoztatott arról, hogy a Pakisztánnal határos Paktika tartományban hat személy sérült meg.
Mindez egy nappal azután zajlott le, hogy pakisztáni biztonsági hivatalnokok, a szabályoknak megfelelően névtelenségüket megőrizve, nyilatkoztak a The Associated Pressnek. Kifejtették, hogy a keddi akció célja egy kiképző központ felszámolása és felkelők likvidálása volt az afgán Paktika tartomány területén.
Mohammad Kuraszani, a pakisztáni tálibok, más néven a Tehreek-e-Taliban Pakisztán szóvivője nemrégiben egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben azt állította, hogy a csapások következtében 50 ember, közöttük 27 nő és gyermek vesztette életét.
A környéken élő emberek az AP riporterének telefonon arról számoltak be, hogy legalább 13 személy életét vesztette, ugyanakkor megjegyezték, hogy a halálos áldozatok tényleges száma ennél is magasabb lehet. Ezen kívül tájékoztatták a riporter, hogy a sérülteket egy közeli kórházba vitték ellátásra.
Pakisztán hivatalosan nem reagált a legutóbbi támadásokra. Szerdán viszont a pakisztáni hadsereg bejelentette, hogy a biztonsági erők 13 lázadót semmisítettek meg egy hírszerzési információkra támaszkodó akció során Dél-Vazirisztánban, egy olyan területen, amely a kelet-afganisztáni Paktika tartomány határvonalán helyezkedik el.
Pakisztánban az elmúlt két évtizedben számtalan, militánsok által elkövetett támadás történt, de az elmúlt hónapokban ezek elszaporodtak. A legutóbbi a hétvégén történt, amikor legalább 16 pakisztáni katona meghalt, amikor a TTP megtámadott egy ellenőrző pontot az ország északnyugati részén.
Pakisztáni tisztviselők azzal vádolták a tálibokat, hogy nem tesznek eleget a közös határon túli militáns tevékenység leküzdéséért, amit az afgán tálib kormány tagad, mondván, hogy nem engedi meg senkinek, hogy bármely ország ellen támadásokat hajtson végre.