Példátlan küldetés zárult le a BME-n: az ötödik diákműhold sikeresen befejezte működését.

Másfél év elteltével véget ért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) diákjai által fejlesztett ötödik kisműhold, az MRC-100 küldetése. A műhold január 4-én hajnalban elérte a 100 kilométer alatti pályamagasságot, majd belépett a Föld légkörébe, ahol megsemmisült. Eközben a BME-n már gőzerővel dolgoznak az utódján. Dudás Levente az InfoRádióban elárulta, hogy a kutatók és hallgatók jelenleg is a következő kis méretű űreszközön fáradoznak, amely HUNITY (NMHH-1) néven ismert, és várhatóan 2025 végén állhat alacsony Föld körüli pályára.

Az adjunktus tájékoztatott arról, hogy a megsemmisült MRC-100 egy 5x5x15 centiméteres névleges méretű, 583 gramm súlyú, 3-PocketQube kategóriába tartozó űreszköz volt. Ez a különleges műhold az ország első rádióamatőr klubjának, a Műegyetemi Rádió Club megalapításának 100. évfordulója tiszteletére nyerte el a nevét.

A diákműhold a földi vezérlő- és vevőállomások támogatásával másfél év alatt elképesztő, 882 541 különböző telemetria-adatcsomagot gyűjtött össze.

A projekt fejlesztése másfél éven át zajlott, és ebben a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is aktívan részt vett, támogatva a kezdeményezést. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szélessávú hírközlés és villamosságtan tanszékén egy radarkutató csoport tevékenykedik, amely a Műegyetemi Rádió Clubbal együttműködve végez jelentős kutatásokat és méréseket egy erre a célra kialakított laboratóriumban.

A projektvezető hozzátette: rengeteg kísérletet végeztek és a fejlesztésbe, kutatásokba több más egyetemet is bevonva hozták létre a kisműholdat. Az alaprendszereket (energiaellátó és fedélzeti kommunikációs rendszer, fedélzeti számítógép) a BME-n fejlesztették, de a győri Széchenyi István Egyetemről és a Debreceni Egyetemről egy-egy, a Szegedi Tudományegyetemről pedig két modult (egy diák és egy oktatási) is vendégül láttak a budapesti fedélzetükön.

A kísérletek nem voltak hibamentesek, ugyanis az űridőjárás különböző viszontagságai, illetve az extrém napfolttevékenység miatt sokszor eléggé zord körülmények uralkodtak, az űreszköz azonban másfél éven keresztül működőképesnek bizonyult. Dudás Levente tájékoztatása szerint az MRC-100 élettartama végére elérte a 100 kilométeres földfelszín feletti pályamagasságot, vagyis a Kármán-vonalat, ami a világűr határa. Ez az a magasság, ahol egy légijármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/sex) a fennmaradáshoz. Ezt a határt a rakétatechnológia és az űrhajózás egyik úttörője, Kármán Tódor számolta ki, és az ő nevét is viseli.

Miután a kisműhold belépett a légkörbe, apró mérete miatt gyorsan felizzott, ám ennek következtében nem keletkezett sérülés, és űrszemét sem maradt utána.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) negyedik kisműholdjának fő küldetése a Föld körüli elektromágneses szennyezettség nyomon követése volt, különös figyelmet fordítva a földi televíziós adók frekvenciasávjára. Az összegyűjtött adatok segítségével született meg a világ első olyan térképe, amely részletesen ábrázolja ennek a frekvenciasávnak a szennyezettségi szintjeit. A SMOG-sorozat keretében kifejlesztett 5x5x5 centiméteres kisműholdak, mint a SMOG-P és a SMOG-1, valamint a 2-PQ méretű, 5x5x10 centiméteres ATL 1, mind hozzájárultak ehhez a forradalmi kutatáshoz.

A kutatók az MRC-100 műhold fedélzetén folytatták a korábban említett frekvenciasávak monitorozását, azonban már sokkal szélesebb frekvenciatartományban végeztek méréseket. A műhold felszerelésébe olyan fejlett mérőrendszert integráltak, amely a 28-1766 MHz-es és a 2000-3120 MHz-es sávokban is képes precíz méréseket végezni. A kísérletek eredményei nyilvánosan hozzáférhetők, és a Budapesti Műszaki Egyetem földi állomásának hivatalos honlapján, a gnd.bme.hu weboldalon találhatók.

A Műegyetem földi műholdvezérlő- és vevőállomása az intézmény egyik legnagyobb épületének, az E épületnek a tetején található, de országszerte összesen 17 állomás segített a vételben. Erre azért volt szükség, mert Dudás Levente elmondása szerint a fővárosban meglehetősen gyakoriak az elektromágneses zavarok, ezért Budapest nem optimális hely a műholdvétel tekintetében. "Az ország más pontjain vannak sokkal rádiócsendesebb helyek, és az ottani állomások közreműködésével több mint 882 ezer digitális adatcsomagot tudtunk letölteni a műholdunk fedélzetéről, ami ebben a méretkategóriában egyedülálló" - magyarázta a projektvezető.

A kisműholdak nyomkövetése nem egyszerű feladat, mivel általában gyenge jeladással rendelkeznek, különösen alacsony pályán. Dudás Levente kifejtette, hogy a mérések nem a hagyományos módon történnek, mint például egy parabolaantennás megoldással a tetőn, amely a műhold irányába van állítva. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói az alacsony Föld körüli pályákat kutatják, amelyek 100 és 1000 kilométer között helyezkednek el. Kísérleteik során a műhold naponta 6-8 alkalommal haladt át Magyarország fölött. A körülbelül 600 kilométeres pályamagasságból következően a keringési idő körülbelül 90 perc volt. A műhold 93 fokos inklinációjú pályán mozgott, ami lehetővé tette, hogy mind az északi, mind a déli sarkpont felett elhaladjon, miközben a Föld folyamatosan forgott a tengelye körül.

Dudás Levente, az egyetemi adjunktus, megosztotta a műholdak működésének izgalmas részleteit: a Magyarország fölött való áthaladásuk mindössze 5-11 percig tart. E rövid idő alatt a földi állomás folyamatosan állítgatta az antennát, hogy a lehető legjobban lefedje az északkelet és délnyugat közötti irányokat, valamint a függőleges szöget is precízen kellett beállítani. "A fejünk felett elterülő, félgömb alakú felületen bármely pontot el kellett tudnunk érni, miközben a műhold elképesztő, 7,6-7,8 km/másodperces sebességgel suhant el a földi állomás felett" - részletezte az adjunktus.

Az MRC-100 küldetése során számos kihívással nézett szembe az űr zord környezetében, beleértve a részecskesugárzás hatásait, a szélsőséges működési feltételeket, a napelemek idő előtti elhasználódását, valamint a totális ionizáló dózisterhelést. Ennek ellenére a műhold sikeresen teljesítette feladatait, és értékes tapasztalatokat gyűjtött a BME diákműhold-fejlesztő csapata számára. A küldetés során tapasztalt rendkívüli napfolttevékenység azonban azt eredményezte, hogy a tervezettnél rövidebb ideig tartózkodott a Föld körüli pályán.