Robert C. Castle izgalmas történetekkel és élményekkel gazdagítja hallgatóságát. Meséi nem csupán szórakoztatóak, hanem mélyebb gondolatokat és tanulságokat is hordoznak. Minden egyes elmondott szóval egy új világ tárul fel, ahol a képzelet szabadon szárn


"Életem legcsodálatosabb és legnehezebb előadása volt. Köszönet a volt osztálytársaimnak, Enikőnek, Kálmánnak és a többieknek. Az ősi schola fő magiszterének, Matekovits igazgató úrnak és a többieknek" - olvashatták 2023 májusában Robert C. Castle Facebook-bejegyzésében.

Az aradiak jól tudták, hogy róluk beszélnek.

Nagy megtiszteltetés ért, amikor részt vehettem Robert C. Castle, az aradi származású művész első aradi előadásán, melynek helyszíne a Városháza díszterme volt. Amikor az 1980-as évek végén családjával Izraelbe költözött, valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd neves vendégként tér vissza, és egy teljesen megtelt teremben osztozik a közönség lelkesedésével.

Pedig akkor még nem is volt olyan jó hangzású (illetve ismert) a neve, mint manapság.

Ha valaki tömören összefoglalja a lényegét, azt mondja: biztonságpolitikai elemző.

Aki jobban tájékozott, hozzá tesz még jó néhány jelzőt, funkciót.

Egykoron katona volt, közepes tiszti rangban szolgált, és tapasztalatait az elhárítás területén is kamatoztatta. E különleges háttere miatt már önmagában is lenyűgöző lehet egy külföldi számára, hiszen olyan izgalmas történetekkel és élményekkel gazdagodott, amelyek egyedülálló perspektívát nyújtanak a világ eseményeiről.

Tudással és intelligenciával felvértezett, rendkívül tájékozott a világ és természetesen szülőföldje ügyeiben. Kiválóan beszél magyarul – legutóbb csupán egyszer figyeltem meg, hogy a megszokott angol kifejezés helyett igyekezett megtalálni a megfelelő magyar alternatívát.

Nem meglepő, hogy gyakran kérik fel előadások tartására - legutóbb a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMT) invitálta meg egy erdélyi körútra. Az esemény első megállója, a határ közelsége miatt is, természetesen a szülőváros, Arad volt.

Az előre meghirdetett helyet - az MCC aradi székhelyét - szinte az utolsó pillanatban nagyobb befogadóképességűre kellett cserélni a jelentkezők nagy száma miatt.

A Jelen Ház tágas nagytermében Szenkovics Dezső, az EMT kolozsvári karának dékánja kíséretében érdekes előadást tartott, melyben három-négy jelentős témakört jártak körül. A dékán kérdéseire válaszolva szó esett az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb fejleményekről, az izraeli-palesztin konfliktus bonyolult hátteréről, valamint az India és Pakisztán közötti határvillongásokra is kiterjedtek a beszélgetés szálai. Emellett nem maradt el a világrend alakulásának új kihívásainak elemzése sem, mely felrúghatja a korábbi egyensúlyokat.

Okosan és hitelesen fogalmazott, de a mai világban, ahol a véleményformálók – bloggerek, vloggerek, elemzők és szakértők – tömegével ontják az egymásnak gyakran ellentmondó, sőt, sokszor abszurd elméleteket, szinte lehetetlen valami igazán újat mondani. A politikai szereplőkről pedig még csak nem is beszéltem!

Robert C. Castle, akit az Aradon szeretettel Kohn Robiként emlegettek osztály- és iskolatársai, hősiesen állt helyt a közönség kérdéseinek áradatában. Akadtak pillanatok, amikor a jövőre vonatkozó előrejelzések kapcsán kénytelen volt beismerni, hogy bizonyos kérdésekre egyszerűen nincs válasz.

Bár a közönség kívánságaira és vágyaira nem mindig tudott maradéktalan választ adni (a közelgő béke vagy a világban megszülető megnyugtató megoldások ígérete véglegesen elmaradt), senki sem távozott csalódottan.

Sokan úgy vélik, hogy a jelenlegi, szinte már abszurdnak ható világ talán, sajnos, az új normává válik.

Related posts