Strómanok, trollok és Harry Potter: az elmúlt huszonöt év varázslatos kaleidoszkópja bontakozik ki Örkény új magyar színművében.
Az elmúlt huszonöt év zűrzavarából mindenkinek jutott egy jókora adag. Az Örkény Színház legújabb produkciójában feltűnik a kitanított séf, akinek étkei körül forog a történet, de ott vannak azok is, akik élvezték az ínycsiklandó fogásait, és azok is, akik kétségbeesetten keresték a megélhetés lehetőségét. Az orosz barát egy közösen megformált, színes mozaik részeként jelenik meg, amely a közösen átélt élményekből és emlékekből épült.
Ahhoz, hogy megértsük, hol is vagyunk és miért, egy kis időutazásra van szükség: a metróval a múltba kell visszautaznunk. Az utazásunkhoz csupán egy vonaljegy szükséges. Az első megállónál felszállva rögtön szembe találkozunk a jellegzetes figurával, a vén hülyével. A másnaposság szaga keveredik az Unicum, a hónalj és a kávé aromájával, azonnal világos, hogy itt valami komoly dologról van szó. A zsúrasztalon heverő, egybefűzött iratcsomók árulkodnak arról, hogy már az első dupla fekete elfogyasztása előtt kiderül, hogy ez a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának ülése, ami a kultúra újraelosztásának millenniumi időszaka. A beszélgetésre egy rövidfilm szolgál bevezetőként, ami a tahóság, a szélhámosság és a tehetségtelenség világát járja körül, rávilágítva arra, hogy e tulajdonságok birtokában bármi és bárki manipulálható.
A kétezres évek Magyarországának békés megszállása a szerző első színpadi művének egyik témája. Kemény Lilinek és az előadás számos alkotójának meghatározó nemzedéki élménye az SZFE elfoglalása: valamennyien az egyetemvédő őrsereg tagjai voltak. Több mint jelképes, hogy egy zászlót és egy molinót éppen az Örkény Színháznak adtak át megőrzésre.
Kemény Lili költő, író és rendező, referenciája a Nem című regénye, amivel rögzítette magát a kortárs magyar irodalomban. Semmi sem változott, amióta a HVG két éve azt írta: "A Kemény család elsőszülött lánygyermeke 31 évesen megírta a 2000-es években született kitűnő prózaszövegek egyikét." A Nem díjakkal és harsonákkal kísért, de gyűlöletet is keltett a magamutogatással, valamint a kitárulkozottságot szabadjára engedő szerzői attitűd miatt.
Az „Orosz barát” című előadás az első nagyszínpadi bemutató, amely a Mácsai Pál által fémjelzett korszak végét jelzi – ám nem eltüntetését. Olyan fiatal alkotók munkája, akik a kilencvenes években születtek, és akik, ahogy Sipos Balázs konzulens fogalmaz, egy igazi bukástörténet részesei. Az alkotócsapatban három generáció képviselteti magát, ami különleges dimenziót ad az előadásnak. A produkció mintha négy szabadon áramló novella szövedéke lenne, de folyamatosan terjeszkedik: a szövegek összefonódása hasonlít a sejtburjánzáshoz, ahol minden egyes történet újabb és újabb rétegeket épít a megértéshez. A különböző hangok és perspektívák találkozása egy izgalmas, dinamizmusban gazdag színházi élményt teremt, amely a múlt és a jelen közötti kapcsolatot kutatja.
