Szalonikiben barangolni és elmerülni a varázsában.

A hírhedt mediterrán kikötőváros újra a figyelem középpontjába kerül - Macedónia drift. Ősszel, Marseille-ben ott hagytuk abba, hogy a mediterrán metropolisz a legcsábítóbb városok egyike. Cikkünkben alaposan körbejártuk, hogy az emberek dolga nem az üvegfelhőkarcolókban való robotolás, hanem a teraszokon való lazítás, ínycsiklandó falatok elfogyasztása és a társasági élet élvezete. Azonban nem tértünk ki arra a fontos részletre, hogy mindez pontosan mikor is valósul meg. Természetesen tavasszal és ősszel, amikor a hőmérséklet enyhe, és hajnali kettőkor sem kell izzadtan küzdeni a forrósággal, és a hőgombák körüli zsúfoltságot is elkerülhetjük.

A szakadtabb mediterrán kikötővárosok varázsát már korábban megemlítettem a cikkemben. A következő állomás Genova lett volna, ám a fapados légitársaságok menetrendje miatt végül Szalonikibe jutottam előbb. Az észak-görög városba Budapestről a Wizzair és a Ryanair is indít járatokat, és az út mindössze 80 percet vesz igénybe. Ennek köszönhetően a húsvéti hosszú hétvégén Szalonikiben sokkal több magyar beszédtöredéket hallhattam, mint francia vagy német nyelvű szót. Azok, akik a hosszabb utazásra vágytak, akár 11 óra alatt is elérhették a várost Szerbián és Észak-Macedónián keresztül, de ez biztosan nem a kényelmes utazás híveinek való.

Bár Szaloniki ma Athéntól messze lemaradva Görögországnak csak a második legnagyobb városa, nagyjából az ókori Athén hanyatlása és a 19. század között ez fordítva volt (most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy mikor mit hívtak "Görögországnak", és abban ki mennyire volt "görög", de mindjárt ezt is tisztázzuk). Athén 1821-ben, a görög szabadságharc kezdetén egy 4000 lakosú, jelentéktelen kisváros volt, és maguk a görögök is Napfliót tervezték megtenni független államuk fővárosának. Viszont az oszmán birodalom elleni szabadságharcot jelentős részben finanszírozó angolok és franciák -- többek közt az ekkor divatos óhellén romantika által fűtve - elérték, hogy Athén legyen a főváros, ami így gyors fejlődésnek indulva néhány évtized alatt túlnőtte Szalonikit.

Az ókori Athén fénykorában Szaloniki még nem létezett, ám Nagy Sándor sógora, Kasszandrosz megalapításával és felesége, a nagy hadvezér nővére után elnevezésével hamarosan a régió, sőt az egész világ egyik meghatározó városává vált. Pál apostol levelei, melyeket a szaloniki hívekhez írt, az Újszövetség fontos részei közé tartoznak, és a legkorábbi keresztény írások között számon tartják őket. A város, amely először Róma, majd Bizánc, végül pedig az oszmán birodalom része lett, a 12-14. században Európa harmadik legnagyobb városaként tündökölt, csak Párizs és a közeli Konstantinápoly/Bizánc előzte meg.

Az I. világháború és az oszmán birodalom bukása előtt Szaloniki nem volt görög város; inkább egy sokszínű kulturális olvasztótégelyként élt a történelemben. Csak ezt követően, a háború utáni időszakban vált Görögország szerves részévé, amikor a modern Törökország kis-ázsiai területeiről érkező menekültek révén a város lakosságának összetétele is jelentősen megváltozott, és a görögök kerültek többségbe. A város korábbi arculata egészen más volt, tele különböző etnikai és vallási csoportokkal, amelyek gazdagították Szaloniki kulturális örökségét.

Kevés földrajzi elnevezés van, ami körül annyi politikai vita lenne, mint Macedónia esetében. Macedónia a földrajzi régió, ami a Dél-Balkán és Észak-Görögország egy-egy darabját foglalja magába. Macedónia volt a királyság, ami az ókor végén emelkedett fel ebben a régióban, és ahonnan indulva Nagy Sándor a történelem egyik legnagyobb birodalmát hódította meg, ami elég is volt ahhoz, hogy a névhez olyan dicsőség párosuljon, amiért évezredekkel később is érdemes diplomáciai bonyodalmakba keveredni.

Görögország szerint Macedónia egy van, és az az övék, és amikor Jugoszlávia a 20. század végén széthullott, Athénból megakadályozták, hogy az egykori macedón jugoszláv köztársaság ezt a nevet használhassa. Ezért hívták szegény dél-balkáni országot egészen 2019-ig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságnak (angolul Former Yugoslav Republic of Macedoniának, röviden FYROM-nak.) Akkor végre sikerült egy mindenki által elfogadható megoldással megállapodni az Észak-Macedónia névben.

Macedónia azonban nem csupán egy földrajzi elnevezés, hanem számos újlatin nyelvben, például spanyolban és franciában, a vegyes salátát jelenti, amely leginkább gyümölcsökből készül. E szó etimológiájával kapcsolatban kisebb viták övezik a magyarázatokat, de a legelterjedtebb nézet szerint az alapja az a tény, hogy a Balkán és a Földközi-tenger találkozásánál található terület etnikailag a legszínesebb volt a korabeli világban. Ezen a sokszínű földrajzi helyen az eltérő népcsoportok évszázadok óta élnek egymás mellett, miközben folyamatosan keverednek és kölcsönhatásba lépnek egymással, köszönhetően a keleti medencében zajló élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatoknak.

A kultúrák keveredése Szalonikiben ma is jelen van, ám nem olyan szembetűnő, mint más Földközi-tengeri városokban, például Marseille-ben vagy Athénban. Míg a legnagyobb európai metropoliszok színes palettáját a világ minden tájáról érkező bevándorlók gazdagítják, Szalonikiben a tömegben alig tűnnek fel eltérő vonású emberek. Ennek fő oka, hogy a városba érkezők többsége albán, bolgár, vagy a Dél-Balkán más népcsoportjaiból származik, akik megjelenésükben nem sokban különböznek az észak-görög, vagy macedón szalonikiektől.

Már a Szalonikibe érkezésem előtt is volt némi tudomásom a város történelméről, de nem sejtettem, hogy van egy különleges demográfiai vonatkozása is: Izrael területén kívül ez volt a legnagyobb zsidó közösséggel rendelkező város a történelem során. Szalonikiben a római birodalom idején is éltek zsidók, de ők csupán kisebbséget alkottak. A fordulat 1492-ben következett be, amikor a Katolikus Királyok elüldözték az ibériai félszigetről a szefárd zsidókat. Ekkor a jóval nyitottabb oszmán szultán több tízezer menekültet fogadott be, akiket többségükben Szalonikibe telepített.

A 17. század elején Szaloniki népességének kétharmada zsidó származású volt, ami a város gazdasági fellendülésének is jót tett, köszönhetően a jól képzett és szorgalmas betelepülőknek. Az I. világháború előtt Szaloniki lakossága már elérte a 150 000 főt, és a zsidók aránya még mindig meghaladta a 45 százalékot. Ilyen magas arányt a korabeli nagyvárosok közül csupán Vilniusban és Bagdadban tapasztalhattunk. Szalonikiben a jom kippur hivatalosan is városi ünnepnek számított, és a szombatok munkaszüneti napként voltak kezelve, mivel a városban működő üzletek és üzemek többségét zsidók irányították, akik ilyenkor nem dolgoztak. A kelet-európai askenázi zsidókkal ellentétben a szefárd közösség annyira megőrizte ibériai hagyományait, hogy a ladinó nyelvet a spanyol nyelv ismeretével, legalábbis írásban, könnyen meg lehetett érteni. Az 1930-as években Szaloniki a spanyol filmipar számára jelentős piacot jelentett, mivel itt sokan értették a spanyol alkotásokat, többen, mint a Hollywoodból érkező filmeket.