SZOLJON - A szeretetdoboz mellett egy igazán különleges meglepetéssel is készült a lelkész a szolnoki tájékoztatóra.
Ebben az évben is adománygyűjtő akciót hirdet a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei önkormányzat. Immár ötödik alkalommal nyitják ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az adventi szeretetdobozt. A jótékony akcióról kedden tartottak sajtótájékoztatót a vármegyeházán.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat, csatlakozva a Magyar Református Szeretetszolgálathoz 2020-ban indította el adventi jótékonysági adománygyűjtő kampányát. Az eltelt négy évben több mint ezer szeretetdobozt adtak át a kedvezményezett szervezeteken keresztül a Kárpát-medence magyarlakta családjainak, a Jászkunságban nehéz körülmények között élő családoknak, gyermekeknek, a Családok Átmeneti Otthonában élő, nehéz helyzetben nevelkedő gyerekeknek. Az együttműködési kör az évek során ráadásul kibővült, így még többeknek jut a segítségből.
Ötödik alkalommal indítjuk el azt a különleges kezdeményezést, amely a teljes vármegyét összefogja. Ez az akció nem csupán az adakozó kedvű embereket hozza össze, hanem a rászorulóknak segítő szervezeteket is, akik gondoskodnak arról, hogy az adományok a megfelelő helyre kerüljenek - hangsúlyozta a tájékoztatón Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke. Kiemelte, hogy továbbra is elengedhetetlenek ezek a kezdeményezések, hiszen sokan vannak, akik nem részesülnek ajándékban, vagy nem jutnak elegendő ételhez.
- A sikeres munkához elengedhetetlenek a támogató szervezetek és az együttműködő partnerek, akiknek szívből megköszönöm az erőfeszítéseiket. Már most arra szeretném ösztönözni a vármegye lakóit, a vállalkozásokat és a civil közösségeket, hogy akiknek lehetőségük van rá, fontolják meg az adakozást – hangsúlyozta a vármegyei elnök.
Dobis-Lucski Zsófia, a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy az adventi időszak különösen alkalmas arra, hogy fokozott figyelmet fordítsunk embertársainkra. Ebben az időszakban még inkább hangsúlyossá válik a segítségnyújtás jelentősége.
Az adventi időszak a várakozás szimbolikus pillanata, ám fontos, hogy ez ne csupán passzív időtöltés legyen. Ilyenkor különösen figyelmet kell fordítanunk a rászorulókra. A kiváló partnereink ebben jelentős támogatást nyújtanak - emelte ki a kommunikációs vezető. Hozzátette, hogy az adománygyűjtés célja több gyermekes nagycsaládok és egyedülálló idősek segítése, sőt, az adományok mértékétől függően akár a határon túli rászorulókhoz is eljuttatják azokat.
Fodor Gusztáv lelkész, a Magyar Református Szeretetszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei koordinátora jó szokása szerint most sem érkezett üres kézzel a sajtótájékoztatóra. Mondhatni, az akció még el sem kezdődött, nála máris gyűltek szeretetdobozok. A dobozok mellé természetesen szívhez szóló és elgondolkodtató gondolatokat is hozott a lelkész.