SZÓLJON - A fiatal orosházi fiú olyan lenyűgözően játszott, hogy a jazz tanár szinte levegőt sem tudott venni a meglepetéstől.
- Én viszont valamiért nem éreztem ennyire biztosnak ezt az utat, és ezt meg is osztottam édesanyámmal. Klasszikus zene és jazz! Ezek a stílusok bűvöltek el igazán - mesélte a zenész. A mama, aki kissé megbántódott, de mégis a lehető leglogikusabb kérdést tette fel: akkor mégis, mi az, amit a fia valójában szeretne csinálni?
- Jazzt szeretnék játszani, ehhez pedig elengedhetetlen a szaxofon! - jött a határozott válasz.
A bútorok és berendezési tárgyak egy új dimenzióba léptek, és vágyott hangszerekké alakultak.
Bár nem mindenki osztotta a véleményét a döntésével kapcsolatban, szülei mégis mindenben mögötte álltak az ifjú muzsikusnak. Szinte mindent áldoztak az otthonuk kincseiből, hogy megvehessék számára azt a rendkívül drága, régóta vágyott hangszert.
- Akkoriban vagyonokba került egy szaxofon, és bár nem voltunk tehetősek, de a szüleim a föld alól is előteremtették az árát. Szinte magamtól tanultam meg játszani rajta, volt ugyan egy mesterem, aki adott két-három órát, de negyedjére nem jött, azt mondta a Miklós már jobban fúj, mint én! Nagyon jött belőlem a zene, valahonnan belülről, soha nem kellett erőlködnöm érte - fogalmazott.
Az Aranybika csillaga lett
A fiatal zenészt egy kedves, dobos ismerőse a debreceni Aranybika Szállóba csábította, 1964-ben.
- Csodálatos időszakok voltak azok, emlékszem, egyszer csak érkezett egy külföldi szerződés, amely a szlovén tengerpart gyönyörű tájaira irányult. Pár hónapot töltöttem ott, és míg a többiek hazatértek, engem egy jugoszláv zenekar vonzott, és igent mondtam a kihívásra. Tágítani akartam a látókörömet, új élményekkel gazdagodni! Körülbelül három évet töltöttem ott, és még a családi élet is rám talált, hiszen megnősültem. Aztán jöttek a turnék és az utazások, míg végül újra Szlovéniába keveredtem, ahol már tanítani is kezdtem egy helyi zeneiskolában - mesélte nosztalgikusan a híres szolnoki zenész.
- Itt hetvenháromban végeztem, majd egy másik fejezet is lezárult az életemben, békében elváltunk az akkori feleségemmel. Hetvenhatban hazajöttem Szolnokra - summázta élete történéseit az egykori "jazz mester".
A Tisza Szálló aranykorának is aktív részese volt
Az akkor már elismert zenész a Tisza Szállóban és a Pelikán Hotel bárjában is játszott, mindeközben zenetanárnak is csábították, de a pedagógusi fizetés közel sem volt annyira kecsegtető.
Nádasi Miklós kiemelte, hogy szemléltetésképpen elmondható: mindkét munkahelyén kétszer annyit keresett, mint amennyit zenetanárként kapott volna. Ráadásul a korabeli "kategória rendszerben" ő a legmagasabb fokozatot képviselte, köszönhetően zeneakadémiai diplomájának.
Természetesen! Itt van egy egyedibb változata a "Volt" szónak: "Egyszer létezett" Ha van konkrét kontextus, amire gondolsz, kérlek, oszd meg velem, és szívesen segítek!
- Az A számított a legjobbnak - magyarázta a zenész.
Végül mégis úgy hozta a sors, hogy a tanítás szorosan összefonódott az életével. Abban az időszakban egy neves zenészi stúdió működött a környéken, ahová a kor jeles szakemberei látogattak, hogy elmélyültebb tudásra tegyenek szert.
- Valójában számos korosztályból érkező zenész kollégát tanítottam, akik így próbáltak előrelépni a magasabb fizetési sávokba - osztotta meg tapasztalatait.
