Marie Curie lánya feleségül ment tanítványához.
A Curie-család vitathatatlanul a Nobel-díjasok arányának csúcsát képviseli, hiszen a család tagjai közül Marie és Pierre Curie nem csupán a fizikai, hanem a kémiai Nobel-díjat is magukénak tudhatják. E hagyományt folytatva lányuk, Irène Joliot-Curie szintén elnyerte ezt a neves tudományos kitüntetést, így a család története olyan élvonalbeli tudományos eredményekkel gazdagodott, amelyek a világ tudományos közösségére maradandó hatást gyakoroltak.
Irène Curie születése szinte magától értetődő módon történt a tudományos világban: 1897 szeptemberében látta meg a napvilágot a híres tudós házaspár, Marie Skłodowska és Pierre Curie első gyermekeként. Édesanyja, Marie, már a várandóssága alatt is elkötelezetten dolgozott a laborban, és Irène érkezése után sem tétlenkedett, hamar visszatért a kutatásokhoz. 1898-ban a Curie házaspár bejelentette a világ számára, hogy felfedeztek két új kémiai elemet, a polóniumot és a rádiumot. 1903-ban pedig elnyerték a fizikai Nobel-díjat, amelyet a Henri Becquerel által felfedezett radioaktív sugárzás kutatásában végzett kiemelkedő csoportmunkájuk elismeréseként ítéltek oda nekik.
Curie-ék nem éltek fényűzően: "Bitumen-padlójú hangárban laktunk akkor, melynek üvegteteje csak igen gyatrán védelmezett meg az esőtől.
A nyár forrósága olyan volt, mintha egy üvegházban éltünk volna, míg télen a vaskályha csupán kimerítő küzdelmet folytatott a hideggel. E falak között éltük át életünk legszebb és legboldogabb pillanatait.
Munkában teltek napjaink" - emlékezett vissza később erre az időszakra Marie Curie. A Nobel-díj honoráriumából újratapétázták párizsi lakásukat és felújították a fürdőszobát. Szükség is volt erre, hiszen 1904-ben újabb lányuk született: Ève. Két év múlva azonban tragédia történt: Pierre Curie életét vesztette, amikor elgázolta egy lovaskocsi. Férje halála után Marie mély gyászt élt meg; állítólag ekkor mondta, hogy immár "gyógyíthatatlanul és nyomorúságosan magányos ember" lett belőle.
Marie Curie egyedül maradt lányaival, és hogy megőrizzék szülőhazájuk, Lengyelország nyelvét, nevelőnőt hívott. Elfogadta a Sorbonne ajánlatát, ahol férje megüresedett katedráját tölthette be, így ő lett az első női professzor a tudományos közéletben. Közben nem feledkezett meg lányai oktatásáról sem: 1907-ben tudóstársaival egy különleges magániskolát alapított, mivel elégedetlen volt a párizsi természettudományos képzéssel. A Szövetkezet néven ismert kezdeményezés rendhagyónak számított, hiszen a hagyományos tantárgyak mellett olyan különlegességeket is tanítottak, mint a kínai nyelv és a szobrászat, kiemelt figyelmet fordítva az önkifejezésre és a kreatív játékra.
A Curie-lányok közül Irène tűnt ki leginkább matematikai tehetségével, míg Ève inkább a művészetek és az irodalom világában találta meg a helyét. Remek zenei érzékkel bírt, és zongorázni is tanult. Később Ève elárulta, hogy gyermekként nehezen viselte, hogy édesanyja szinte minden percét a laboratóriumban töltötte; igazán csak tinédzserkorában alakult ki közöttük szorosabb kapcsolat. Ennek ellenére Marie Curie anyaként is elkötelezetten próbálta megtalálni az egyensúlyt: sok időt töltöttek a szabadban, hosszú sétákat tettek, kertészkedtek és bicikliztek – ami abban az időben különösen szokatlan volt, főleg női szemszögből nézve! Ezen kívül megtanulták a varrás és főzés fortélyait is. Otthon leginkább lengyelül beszélgettek, és 1911-ben elutaztak édesanyjuk szülőhazájába, ahol gazdag túrákat tettek és sokat lovagoltak együtt.
Az 1910-es évek elején Marie Curie és Paul Langevin, a neves fizikussal való kapcsolatának felfedezése hatalmas felháborodást váltott ki az akadémiai közösségben. Langevin, aki házas volt, Marie Curie iránti érzései miatt elhagyta feleségét, ami még inkább feszültté tette a helyzetet, hiszen öt évvel fiatalabb volt az ikonikus tudósnőnél. A sajtóban hamarosan szárnyra kaptak a pletykák: egyesek azt állították, hogy Langevin Pierre Curie tanítványaként kezdett, ami igaz is volt, mások pedig Marie Curie zsidó származását emlegették, ami téves információ volt. Bár tudományos teljesítményei figyelemre méltóak voltak, Marie Curie-t nem fogadták el a Francia Tudományos Akadémia tagjai közé. Sőt, előfordult, hogy egy konferenciáról hazatérve a bulvársajtó által felbőszített tömeg elől menekülnie kellett, barátnőjéhez húzódva lányaival együtt. A botrány ellenére Marie Curie nem csüggedt: 1911-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat, amelyet "a rádium és polónium felfedezéséért, a rádium sikeres izolálásáért és ennek a figyelemre méltó elemnek további tanulmányozásáért" ítéltek neki.
Irène Curie időközben a Sorbonne Természettudományi Karára felvételizett. 1916-ig járt az intézménybe, ekkor közbeszólt az első világháború. Irène ekkor a nők többségéhez hasonlóan ápolónői tanfolyamot végzett, és egy belgiumi radiológiai intézetben tanította az orvosoknak, hogyan találják meg a röntgenberendezés segítségével a katonák testébe fúródott repeszeket. A háború után befejezte tanulmányait a Sorbonne-on, majd édesanyja mellett dolgozott röntgenasszisztensként.
Irène Curie-t 1924-ben kérték fel, hogy doktori tanulmányai befejezése után vegye szárnyai alá a nála három évvel fiatalabb vegyészmérnököt, Frédéric Joliot-ot a Rádium Intézet keretein belül. Két év elteltével, 1926-ban egyesítették életüket, és mindketten a Joliot-Curie névre váltottak.
Akárcsak Marie és Pierre Curie, Irène és Frédéric Joliot-Curie is minden idejüket a laboratóriumban töltötték. Irène szüleinek munkájára alapozva megvalósították az alkimisták álmát: egyik kémiai elemből egy másikat hoztak létre, azaz felfedezték a mesterséges radioaktivitást. Erőfeszítéseiket 1935-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazták. (A Nobel-díj fölött érzett örömbe némi keserűség is vegyült: az előző évben hunyt el Marie Curie, halálát a káros sugárzás okozta.) Egy újságíró 1935-ben ilyennek látta a tudós házaspárt: "Pierre Joliot karcsú és erőteljes fiatalember, olyan, mint valami fiatal mérnök vagy orvos, tekintete és szava azonban apostolszerű. Könnyen tűzbejön.
Irène Joliot-Curie, a tudományos világ egyik kiemelkedő alakja, meglepő módon csendesnek tűnik. Fekete ruhája, amely akár egy intézeti diáklány öltözetére is emlékeztet, egyszerűségében hirdeti visszafogottságát. Az egyetlen dísz, egy hófehér masni, finom eleganciát kölcsönöz neki, mintha egy titkos üzenetet hordozna a tudomány iránti szenvedélyéről.
A házaspár életében két gyermek érkezett: az első, Hélène, 1927-ben látta meg a napvilágot, és később Paul Langevin unokájával kötötte össze az életét. Öt évvel később, 1932-ben pedig megszületett Pierre, aki szintén fontos szereplője volt a családi történetnek.
Négy év múlva, 1939-ben Az Est tudósítója is felkereste a házaspárt sceaux-i otthonukban. A korszak szellemére jellemző módon Irène helyett a férj, Frédéric Joliot-Curie került a figyelem középpontjába. A tudósnő mindennapjairól csupán annyit említettek, hogy "Irène Joliot-Curie pullóvert köt a kislányának, hintáztatja Pierre-t, vagy éppen tornagyakorlataikat felügyeli. Dicséretes módon nem vall szégyent a tornaszereken sem. A Nobel-díjas tudós úgy "gyertyázik" a nyújtón, hogy Hélène és Pierre is példát vehetnek tőle." Irène Joliot-Curie szívesen osztotta meg gondolatait gyermekeivel, az élet kihívásaival és háztartási teendőivel, de tudományos munkájáról nem esett szó. Ezt a terhet inkább férjének hagyta, aki a nagyobb nyilvánosság előtt képviselte a közös tudományos törekvéseiket.
Mindketten a baloldali eszmék elkötelezett hívei voltak, és aggasztóan figyelték a nemzetiszocializmus terjedését. A második világháború alatt sikerült kutatási anyagaikat Angliába eljuttatniuk. Frédéric aktívan részt vett a francia ellenállás küzdelmeiben, míg Irène – tuberkolózisa miatt – Svájcban kapott kezelést. Folyamatosan aggódott férje és gyermekeik biztonsága miatt, és többször is visszautazott Franciaországba, vállalva a német katonák hosszadalmas ellenőrzéseit a francia-svájci határon. 1944-re azonban a helyzet már túl kockázatossá vált számára, ezért úgy döntött, hogy magához költözteti a gyermekeit. Férjéről hosszú hónapokig nem érkezett hír, de végül 1944 szeptemberében ismét egyesülhetett a család.
A háború után a Joliot-Curie házaspár kutatási tevékenységei tovább folytatódtak, és 1948-ban részt vettek Franciaország első atomreaktorának megtervezésében. Politikai szempontból is jelentős szerepet vállaltak: Irène Joliot-Curie elkötelezetten támogatta a női jogokért folytatott harcot, és rendszeresen jelentkezett a Francia Tudományos Akadémiára. Az akadémia azonban évtizedeken át elutasította a női tagok felvételét, így Irène minden évben csalódottan távozott. A női tudósok közül elsőként 1962-ben Irène tanítványát, Marguerite Perey-t választották levelező tagnak. Irène-t 1946-ban tragikus baleset érte, amikor egy lezárt polóniumsugárzást tartalmazó kapszula felrobbant a laboratóriumában. Ez az esemény, valamint az évtizedeken át végzett munka a radioaktív anyagokkal komoly hatással volt az egészségére, és végül 1956 tavaszán leukémiában hunyt el. Férje, Frédéric Joliot-Curie két évvel később követte őt a halálba, májbetegsége ugyancsak a radioaktivitásnak köszönhető. Irène húga, Ève, aki később újságíróként tevékenykedett, 102 éves korában hunyt el; ő volt az egyetlen a Curie családban, aki soha nem érintkezett radioaktív anyagokkal, így nem kapott tudományos Nobel-díjat sem. Irène és Frédéric Joliot-Curie gyermekeik ma is élnek: a 102 éves Hélène elismert atomfizikus, míg a 83 éves Pierre aktív biológusként végezte kutatásait.
